Átalakítják a védelmi minisztérium által megvásárolt Bombardier Global 5000 típusú repülőgépeket.
Annak ellenére, hogy a magyar nyelven tanuló diákok száma fokozatosan csökken, szükséges a hálózatot úgy módosítani, hogy ne keltsen feszültségeket.
A Slovensko, KÚ, Za ľudí-frakció képviselői szerdán nem jelentkeztek be a Martina Šimkovičová kulturális, illetve Tomáš Taraba (mindkettő SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter leváltásáról szóló rendkívüli ülés sikertelen megnyitásakor.
Az SNS elnöksége bizalmat szavazott Andrej Dankónak, a párt elnökének, és a kormányban maradás mellett foglalt állást a Smer-SD-vel és a Hlas-SD-vel.
Peter Pellegrini államfő azt kérte Robert Fico (Smer-SD) kormányfőtől, hogy a kormányátalakítási javaslatához mellékelje a koalíciót támogató parlamenti képviselők aláírásait is.
Szerdán második próbálkozásra is határozatképtelen volt a parlament, így nem sikerült megnyitni a Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter leváltásáról szóló rendkívüli parlamenti ülést.
Ilyen választás után sem volna egyszerű kormányt alakítani.
Az amerikai Konzervatív Politikai Akció Konferencia vendége lesz, és a tervek szerint fel is szólal Robert Fico.
2015 egyik nyári hétvégéjén Sopronba indultam Dunaszerdahelyről. Akkor még nem létezett az R7-es autópálya, így a legegyszerűbb az volt, hogy a dunai csatornán komppal átkelve közelítek Magyarország felé.
Új tagjai lesznek az SNS-nek. Egyelőre két-három képviselő lép be - jelentette ki Andrej Danko.
A Szlovák Nemzeti Párt frakciójából kivált Rudolf Huliak körüli független képviselők egy minisztériumot követelnek a szlovák kormányban.
A márciusi ülésszakig kell megoldani a koalíciós problémákat - jelentette ki Andrej Danko, az SNS elnöke. Peter Žiga, megbízott házelnök bizakodó a megegyezést illetően.
Második próbálkozásra sem sikerült megnyitni kedden a Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter leváltásáról szóló rendkívüli parlamenti ülést. Szerdán újra próbálkoznak.
Kedden is folytatják a megbeszéléseket a kormánypártok vezetői - ez derül ki Ján Ferenčák (Hlas-SD) képviselő közösségi hálón megjelent bejegyzéséből is.
A koalíciós pártvezetők mai ülésén Andrej Danko az általa vezetett Szlovák Nemzeti Párt minden pozícióját felkínálta Robert Fico miniszterelnöknek a helyzet rendezése érdekében.
Jana Maškarová országos rendőrfőkapitány új helyettest nevezett ki.
Peter Pellegrini államfő hétfőn délután az elnöki palotában fogadta Robert Ficót (Smer-SD), a találkozót a kormányfő kérte.
Figyelmeztetést adott ki a hideg miatt az ország egyes járásaira a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet.
A kelet-szlovákiai alap- és középiskolák az elsők, akik a 2024/2025-ös tanévben élvezhetik az egyhetes tavaszi szünetet.
Európa és az Európai Unió részvétele nélkül nem lehet fenntartható megoldást találni az ukrajnai háborúra – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák államfő.
Az RTVS 5 perccel 12 előtt című politikai műsorának a vendégei Tomáš Taraba (SNS) és Ivan Štefunko (PS) voltak.
A TA3 politikában című műsorának vendégei Erik Tomáš (Hlas) és Simona Petrík (PS) voltak.
A rendőrség jelenleg vizsgálja az eset körülményeit, és arra próbál választ találni, hogy baleset történt-e, vagy idegenkezűség áll a háttérben.