Rigó Konrád: Örülök, hogy Gyimesi belátta, hibázott
A Szövetség Most-Híd platformja elutasítja azt a fajta politikát, amelyet Gyimesi György folytat. A politikus bocsánatkérése ellenére sem tartják elképzelhetőnek az együttműködést.

Gyimesi György ma nyilvánosan is bocsánatot kért Rigó Konrádtól. Mint arról korábban beszámoltunk, a két politikus viszonya azt követően durvult el, hogy Gyimesi nemzetárulónak nevezte Rigót, miután az védelmébe vette Rastislav Káčert. A szlovák diplomácia magyar kártyát bátran használó vezetője február elején azt fejtegette, Magyarország területi követelésekkel lépett volna fel Szlovákiával szemben, ha az oroszoknak sikerül elfoglalni Ukrajnát. Az OĽaNO politikusa a pártelnökkel, Igor Matovičcsal közösen tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Rigót pszichikumán nyomot hagytak a családját a közelmúltban ért tragédiák, egy beteg embert pedig nem illik sértegetni.
Rigó Konrád múlt pénteken állt a nyilvánosság az újságírók elé a Szövetség székházában, és bejelentette, polgári peres eljárást kezdeményezett Gyimesi György ellen. Erről ebben az anyagunkban olvashatnak bővebben.
Gyimesi György ma újfent Igor Matovičcsal állt a kamerák elé, ezúttal amiatt, hogy bejelentse: távozik az OĽaNO-ból. Matovič azt is elmondta, a Szövetség vezetői tárgyaltak vele Gyimesi esetleges "leigazolásáról". Helyszíni tudósításunkat itt olvashatják.
A sajtótájékoztatón Gyimesi György bocsánatot kért Rigó Konrádtól, melyet, állítása szerint korábban levélben is megtett.
– mondta a bocsánatkérésre reagálva portálunk megkeresésére Rigó Konrád.
Rigó a bocsánatkérés formájával elégedett. A sajtótájékoztatón Gyimesi azt a szöveget olvasta fel, melyet Rigó a bírósági keresetben kért. A per leállításáról konzultál jogi képviselőivel, de szerinte az a bocsánatkérés megtörténtével okafogyottá vált, hiszen célt ért.
Ami viszont a további együttműködés lehetőségeit illeti, azzal kapcsolatban Rigó továbbra is elutasító.
– mondta lapunknak Rigó Konrád.