2022. november 30., 17:22
Frissítve: 2022. nov. 30. 19:26

Elfogadták az orvosok béremelését

Elfogadta a parlament mai ülésén az orvosok béremelésére vonatkozó javaslatot. 

parlament
Fotó: TASR

A jelenlevő 139 képviselő közül 138 mellette szavazott, egy tartózkodott. A képviselők egyben elfogadták azt a módosító javaslatot is, amely alapján 20-ról 30 évre emelkedik a ledolgozott évek után járó juttatás mértéke a többi egészségügyi dolgozó számára is.

A minimális orvosbér a szakvizsgát tett orvosok esetében a gazdasági átlagbér 2,5-szöröre lesz, míg a szakvizsgával nem rendelkezők esetében annak 1,5-szöröse.

A bér a ledolgozott évek függvényében is emelkedni fog, a szakvizsga nélküli orvosoknak az átlagbér 0,015-szörösével, míg a szakvizsgázottaknak 0,025-szörösével, harminc éven keresztük.

2025. január 1-jétől a szakvizsgával rendelkező orvosok az átlagbér 0,03-szorosával emelkedik a fizetésük.

Aláírta a memorandumot a kormány és az orvos szakszervezet

Szerdán a kormányhivatalban aláírta a memorandumot a kormány és az orvos szakszervezet. Az aláírással az orvosok tömeges felmondására reagálnak.

A memorandum egyebek között foglalkozik az egészségügyi létesítmények finanszírozásával, az egészségügyi dolgozók számának növelésével, a dolgozók képzésével és az orvosok bérének kérdésével. Az egészségügyi minisztérium emlékeztetett, hogy a memorandum az egészségügyi ellátás folyamatosságának és a rendszer stabilitásának egyik előfeltétele.

Több mint 2100 orvos adta be a felmondását, mert elégedetlen az egészségügyben uralkodó helyzettel. A felmondási idejük szerdán jár le, emiatt több kórház bejelentette, hogy december 1-jétől nem végzik el a tervezett műtéteket. Jelezték, hogy szükséghelyzet bevezetésére is sor kerülhet. Az orvos szakszervezetek nyolc követelést fogalmaztak meg, a megállapodás elsősorban a bérek kérdésében volt problémás. A kormánynak és a szakszervezeteknek végül a szombati (november 26.) tárgyaláson sikerült megállapodniuk.

A tömeges felmondás 2011 végén is megrázta a szlovák egészségügyet. A mintegy 1200 orvos távozása miatt szükséghelyzetet kellett hirdetni.

Az orvosbérek emelésére irányuló javaslat az Orvosszakszervezet egyik követelése volt, melyről szombat késő este egyezett meg a szakszervezet képviselőivel a kormány.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.