Brunczlík Viktor: Ha nem állunk ki önmagunkért, eltipornak bennünket
Peter Pellegrini államfő “karácsonyi ajándékként” december 23-án aláírta a Btk. módosítását, mely kimondja, aki megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat, azt akár fél év börtönre is ítélhetik. Fontos, hogy mi, felvidéki magyarok ne maradjunk csendben, és hallassuk a hangunkat az üggyel kapcsolatban. Ezen indíttatásból indult sorozatunk, melyben közéleti személyiségek véleményére voltunk kíváncsiak a témával kapcsolatban. A következő részben Brunczlík Viktort, a Via Nova Somorja Ifjúsági Csoport elnökét kérdeztük.
“A szlovák politikum a saját szemüvegén keresztül látja a Beneš-dekrétumok ügyét. Szeretnék történelmi kérdésként kezelni, azonban a közelmúltban ismét bebizonyosodott, ezek a jogfosztó rendeletek ma is élő sebeke a felvidéki magyar közösség számára. Az utóbbi hetekben lezajlott ügy nem csupán jogi természetű, hanem erkölcsi és politikai kérdés is, amely újra rámutat arra, mennyire törékeny a jogbiztonság ott, ahol kollektív bűnösség elvére épülő jogszabályok érintetlenek maradtak” - hangsúlyozta Brunczlík.
A Via Nova somorjai elnöke hozzátette,
Brunczlík szerint a kialakult helyett azt mutatja, "Szlovákia mindeddig nem volt hajlandó szembenézni saját történelmi felelősségével. A Beneš-dekrétumok érinthetetlensége nem a jogállamiság diadala, hanem annak hiányossága. Egy olyan államban, amely az európai értékekre hivatkozik, elfogadhatatlan, hogy etnikai alapon született jogfosztás történjen. Etnikai alapon vették el a vagyont tőlünk, vagyis megloptak, majd háborús bűnösnek neveztek bennünket. Ma pedig teljesen el akarnak hallgattatni, ezért a felvidéki magyarságnak választ kell adni a kialakult helyzetre, ez a válasz pedig az egység.
Brunczlík aláhúzta,
Az alapvető jogainkat meg kell védenünk, csak az együttes fellépés lehet a megoldás. Szükség van a civil szervezeteinkre, jogi eszközök bevetésére és kiemelten fontos, hogy a kérdés a nemzetközi szinten is napirenden legyen tartva".
“A válaszunk legyen a méltóságteljes kitartás. Nem kérünk kollektív bűnbocsánatot, nem követelünk történelmi igazságtételt egyik napról a másikra. De jogunk van ahhoz, hogy ne lehessen a múlt jogfosztó eszközeit a jelenben ellenünk fordítani. Jogunk van ahhoz, hogy történelmi tényekről nyíltan és egyenesen beszéljünk. Jogunk van ahhoz, hogy kimondjuk: igazságtalan, megalázó, méltatlan és diszkriminatív” - hangsúlyozza a Via Nova Somorja Ifjúsági Csoport elnöke.
Brunczlík Viktor hozzátette,
Valójában ez nem csak a mi ügyünk, hanem Európa hitelességének próbája is. Meg kell értenünk, hogy a közösségünk jövője a saját bátorságunkon múlik. Ha nem állunk ki önmagunkért, eltipornak bennünket. Ezt a történelem már milliószor bebizonyította".