Az SaS felmérné a kisebbségi kormány támogatottságát
Miután befejeződik a parlament 71., rendkívüli ülése Roman Mikulec belügyminiszter leváltásáról, a soron következő, 72., rendes ülés elején a kormányból frissen távozott Szabadság és Szolidaritás felmérné a kisebbségi kormány támogatottságát.

Az SaS képviselői nem prezentálnák jelenlétüket az ülés elején, így blokkolva annak megnyitását. Ma a parlamentből kiebrudalt Marián Kotleba pártja, a Mi Szlovákiánk Néppárt jelentette be, hogy blokkolni szeretné a parlament működését.
Az OĽANO frakcióvezetőjét, Michal Šipošt meglepte, hogy az SaS a kormányból való távozása után azonnal a koalíció ellen fordul. Anna Zemanová, az SaS frakcióvezetője szerint viszont amire készülnek, abban semmi rendkívüli nincs.
– mondta a 21 képviselővel bíró párt frakcióvezetője.
Azért a liberálisok nem viszik túlzásba a kísérletezgetést, Roman Mikulec belügyminiszter menesztését például nem fogják megszavazni.
Šipoš ezt másképp látja.
– mondta.
Šipoš szerint pártjának nincs semmilyen egyezsége senkivel arról a koalíció tagjain kívül, hogy megnyomják-e a jelen gombot az ülés elején. Abban bíznak, hogy nem a rosszindulat, hanem az embereknek való segítségnyújtás fogja vezetni a képviselőket.