2021. március 24., 15:52

Az OĽANO felszólította az SaS-t, hogy ne verje szét a kormányt

Az OĽANO mozgalom folytatja a kormány átalakításával kapcsolatos párbeszédet, és továbbra is négyes koalícióval számol.

Fotó: Tasr

Felszólítja ugyanakkor az SaS képviselőit, hogy ne verjék szét a kormányt, és ne támasszanak újabb és újabb, ultimátumszerű követeléseket.

Az erről szóló állásfoglalást Matúš Bystriansky, a mozgalom szóvivője bocsátotta a TASR rendelkezésére.

Az OĽANO mozgalom képviselői a tegnapi nap (március 23.) folyamán folytatták a tárgyalást az SaS párt képviselőivel a kormány átalakításáról. Richard Sulík, az SaS párt elnöke a tárgyaláson kijelentette: az SaS kulcsfontosságú követelése, hogy ha Igor Matovič is tagja lesz az átalakított kabinetnek, akkor személyesen ő akar lenni a gazdasági miniszter

– áll az OĽANO közleményében.

Az OĽANO demokratáknak tekinti az SaS tagjait, és feltételezi, hogy végül felülemelkednek a személyes ellentéteken, és a választókkal szemben vállalt kötelezettségeiket fogják előnyben részesíteni. A mozgalom szerint semmilyen, miniszteri székkel összefüggő személyes érdek nem helyezhető a közérdek fölé.

A Matovič-kormány válságban van, a krízis a Szputnyik V vakcina vásárlása után robbant ki. A koalíción belül már régóta eszkalálódott a feszültség. Az SaS és a Za ľudí a kormány átalakítását és a kormányfő leváltását szorgalmazza. A liberálisok azt akarják, hogy Matovič semmilyen tisztséget ne töltsön be a kormányban. A miniszterelnök vasárnap (március 21.) bejelentette: bizonyos feltételekkel hajlandó lemondani a posztjáról, de ezután is a kormány tagja akar maradni. Az SaS miniszterei már benyújtották a lemondásukat, lemondott Mária Kolíková miniszter asszony is, és nem zárta ki a távozását Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes (mindketten Za ľudí) sem.
Boris Kollár, a parlament és a Sme rodina elnöke kilátásba helyezte az előrehozott választásokat, ha jövő hét végéig nem sikerül megoldani a válságot. A koalíciós pártok ugyanakkor az előrehozott választásokat elutasítják. Zuzana Čaputová államfő lemondásra szólította fel a miniszterelnököt.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.