Kitört a balhé az OĽaNO és az SaS között?
Andrej Stančík, az OĽaNO egyik parlamenti képviselője azon akadt ki, hogy a kormány nem egységes a járványkezelést illetően.

A képviselő közösségi oldalán közzétett bejegyzésében többek között azt írja, hogy
ilyenkor nem szerencsés politikai jópontok szerezni azzal, ha olyan döntéseket hoznak az egyes politikusok, amelyeket az emberek elvárnak tőlük.
- panaszkodik a dühös képviselő.
Stančik továbbá azt írja, a kormány kész volt a keddi kormányülésen elfogadni a szakmai konzílium által tanácsolt szigorúbb intézkedéseket, de a koalíciós tanácson végül ez nem lett megszavazva. Az ifjú politikus elmondása szerint ő is azt szeretné, ha a szigorúbb intézkedések csak kizárólag az oltatlanokra vonatkozzanak,
de hallgat a szakmai konzílium szakembereire, akik szerint olyan mértékben berobbant a járvány, hogy sokkal szigorúbb intézkedéseket kell meghozni ahhoz, hogy a helyzet javuljon.
A szakemberek szerint az oltottak számára is korlátozásokat kell bevezetni, ugyanis a járványt már nem lehet kontrolálni.
-fogalmaz Stančík.
A politikust úgy fogalmazott, a sírás kerülgeti, szerinte nagy luxus ilyenkor szépnek látszódni.