BUDAPEST. Eladási hullám söpört végig a részvénypiacokon a múlt héten, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe és több vezető részvény árfolyama is másfél-kétéves mélypontokat érintett.
Egy új kisérleti technika, amely kis energiájú fénnyel ingerli a szívizom sejtjeit előrevetíti, hogy a jövő a fénnyel működtetett szívritmus-szabályozó műszereké - a kísérleten dolgozó nemzetközi kutatócsoport közleményét az Amerikai Szív Szövetség folyóirata, a Circulation: Arrhythmia & Electrophysiology közölte.
POZSONY. Ján Fige¾, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke szerint európai politika helyett nem tanácsos „kárpáti” politikát folytatni. Ez nem jó Magyarországnak, és nem jó Közép-Európa térségének sem – nyilatkozta utalva rá, hogy az ún. „exteritoriális” normák Európát többször konfliktusokba sodorták.
RÓZSAHEGY(RUŽOMBEROK). A Szlovák Nemzeti Párt rózshegyi kihelyezett elnökségi ülésén a szlovák kormányt lépéseit bírálta és elutasította, hogy Szlovákia szolidáris legyen az Európai Unió eladósodott tagországaival. Ján Slota pártelnök a magyar kormányt is bírálta.
BERLIN. A hírhedt berlini fal áldozataira emlékeztek szombaton egész Németországban. A megemlékezésre abból az alkalomból került sor, hogy az egykori keletnémet kommunista hatóságok pontosan 50 évvel ezelőtt, 1961 augusztus 13-án kezdtek hozzá a Berlin keleti és nyugati felét 28 éven keresztül mesterségesen elválasztó, 155 kilométer hosszúságú fal felépítéséhez.
A sikabonyi templom befejezéséért imádkozott Bábel Balázs érsek; romák és nem romák focitornája Dunaszerdahelyen; díjakkal tért haza a Fókusz Gyermekszínpad - Dunaszerdahely hírei röviden.
LONDON. A zavargások lecsendesedése után a szombati brit lapok az utóbbi napoknak a társadalomra gyakorolt hosszú távú hatásaival és a rendbontások valódi okainak felkutatásával foglalkoznak.
BRÜSSZEL. Robert Zoellick, a Világbank elnöke egy interjúban azt mondta, az eurózóna válsága könnyen a világgazdaság legsúlyosabb problémájává nőheti ki magát. A gazdasági hatalom Nyugatról Kínára helyeződik át.
POZSONY. A èas.sk értesülése szerint meghalt a péntek este, Pozsonyban kitört lövöldözés áldozata, egy 27 éves albán férfi. A tettes elmenekült.