POZSONY. A jelenleg hatályos jogszabály szerint a tűzoltóknak az oltás során felhasznált vízért ugyanúgy fizetniük kell, mint más fogyasztónak. Semmiféle kivétel nem vonatkozik a lánglovagokra.
WASHINGTON. Az amerikai képviselőház házszabály-bizottsága csütörtökön 7-4 arányban megszavazta, hogy az alkotmányos jogkörének túllépése miatt induljon bírósági eljárás Barack Obama elnök ellen.
BAMAKO. Maliban, a Burkina Faso-i határ közelében találták meg az eltűnt algériai repülőgép roncsait. Azt azonosították, noha a géptest darabokra hullott szét. A roncsok teljesen kiégtek, és ugyanez elmondható a holttestekről is.
KIJEV, DONYECK. Folytatta a kelet-ukrajnai Donyeck ágyúzását péntekre virradóra az ukrán hadsereg, a város déli és nyugati kerületeiben egész éjjel lövöldözések és robbanások zaja hallatszott - írta internetes oldalán a vesztyi.ru orosz hírportál.
Krasznahorkaváralja. Egyre nagyobb és egyre több embert vonz a Gombaszögi Nyári Tábor. A rendezvény, amely a szlovákiai magyar egyetemisták táboraként indult, valódi fesztivállá nőtte ki magát.
Búcs. A Párkány és Komárom közt majdnem félúton fekvő Búcs is csatlakozott az Angolul tanuló falvak címet viselő projekthez.
JERUZSÁLEM. Csapás ért egy palesztin óvóhelyként használt ENSZ-iskolát csütörtökön Észak-Gázában. Legalább 17-en meghaltak, az áldozatok többsége gyerek. A sebesültek száma mintegy kétszáz.
BUDAPEST. A szerencsi csokoládé és a kürtőskalács is hungarikum lehet hamarosan - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten, amikor megnyitotta az első Hungarikum Hétvégét, a magyar nemzeti értékeket bemutató kulturális és gasztronómiai fesztivált.
PRÁGA. Mintegy 312 milliárd koronát, a cseh bruttó hazai termék (GDP) 8 százalékának megfelelő összeget, vittek ki tavaly a külföldi cégek a Csehországban szerzett nyereségükből - állapította meg a cseh kormány európai ügyekkel foglalkozó osztálya. Az elemzést a hivatal az iHned című gazdasági hírportál rendelkezésére bocsátotta.
POZSONY. Ernest Valko ismert ügyvéd meggyilkolásának ügyében nem szakították meg a büntetőeljárást, s egyelőre az esettel kapcsolatos előkészítő eljárás sem zárult le – közölte Peter Šufliarsky büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes.
TUSNÁDFÜRDÕ. A határon túli magyarok médiafogyasztási szokásairól indul kutatás ősszel - hangzott el a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Közmédia sátorban tartott kerekasztal-beszélgetésen, csütörtökön Tusnádfürdőn.
DIÓSZEG. A tűzoltóknak csak két napig tartott kideríteni, mi okozta a Vince-erdei fürdő melletti tüzet, amelyben 56 gépkocsi égett ki és csaknem félmillió eurós kár keletkezett.
KIJEV. Kilépett az ukrán kormánykoalícióból csütörtökön a Vitalij Klicsko vezette, Petro Porosenko elnök mögött álló Ütés, valamint a nacionalista Szabadság párt.
BRÜSSZEL. Csütörtök délután kerül a tagállamok nagykövetei elé az Európai Bizottság javaslata arra vonatkozólag, hogy milyen további intézkedéseket lehetne bevezetni Oroszországgal szemben az ukrajnai válságban játszott szerepe miatt, a jogszabályokat pedig a jövő héten készíthetik és fogadhatják majd el a tagállamok képviselői - közölte Jonathan Todd, az Európai Bizottság szóvivője.
POZSONY. A bősi vízi erőmű üzemeltetéséről kötött, az állam számára előnytelen szerződés miatt vizsgálódik a Szlovák Villamos Műveknél a rendőrség, amely házkutatásokat tartott és dokumentumokat foglalt le.
POZSONY. Peter Pellegrini oktatásügyi miniszter megpróbálhatja módosítani az adósságfékről szóló alkotmánytörvényt, hogy a jövő év folyamán emelkedhessen a pedagógusok bére.