Nyitott Templomok Napja Szőgyénben gyertyafényes szentségimádással
Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Nyitott Templomok Napját Szőgyénben, ahol a Nagyboldogasszony-templom kapui ismét kitárultak a nemzeti-keresztény kultúra, a zene, a magyar irodalom, a képzőművészet és az egyházközség jeles személyeinek emlékezete jegyében.

A különleges eseményt Farkas Zsolt atya, a rendezvény fővédnöke és Leboc Szabolcs, a Szőgyén Öröksége Társulás elnöke nyitotta meg, furulyán közreműködött Smidt Tamara.
Berényi Kornélia szervező kiemelte, hogy a sorozat immár tízéves is lehetne, ha a világjárvány két évét nem kellett volna kihagyni. Hangsúlyozta, különösen fontos, hogy minden korosztályhoz szóló programokat kínáljanak – szilárdan a nemzeti-keresztény értékek talaján állva.
A nap első eseménye a „Hernádszentmiklóstól Pannonhalmáig” című Mécs László-kiállítás megnyitója volt, amelyet Kovács Ágnes tatai levéltáros vezetett be. A 130 éve született szerzetes-költő életútját molinókon követhették végig a látogatók.
Észhez és szívhez szóló tanúságtétellel érkezett Földi Kovács Andrea Táncsics Mihály-díjas televíziós újságíró, aki ma már elsősorban keresztény tartalomgyártó és közéleti-szellemi tevékenységet folytat. Rámutatott arra, hogy hitünket ne langyosan, hanem teljes szívvel és bizalommal éljük meg.
Az eseményhez kötődő szentmisét Farkas Zsolt esperesplébános celebrálta, közreműködött a 2022-ben alakult, és azóta egyre népszerűbb Schola Santa Caecilia kórus, akik Fűrről érkeztek a templomi eseményre.
A délután folyamán a helyi Szőlővirág Népdalkör énekhangjai töltötték be a templomteret, akik a Nyitott Templomok Napjának állandó résztvevői. Ezt követően Sulyok Teréz Tatai festőművész kiállításának megnyitója kezdődött. A művész a szőgyéni képzőművészeti alkotótábornak rendszeres résztvevője, a községhez baráti szálak is kötik. A Nyitott Templomok Napjára a keresztút 14 stációját ábrázoló képekkel érkezett, melyek visszafogott színeikkel és lírai ábrázolásmódjukkal megérintették a látogatókat.
Amikor a helyi óvodások és iskolások léptek a színre, megtelt a templom. Az óvodások kedves előadását, az „Engedjétek hozzám…” című jelenetet követően Lőrincz Sarolta Aranka olvasott fel mesét Palóc dédanyáink kelengyésládája című könyvéből – bevonva a gyermekeket is a történetmondás örömébe. Ezután kiértékelték az óvodások és elsőáldozók rajzpályázatát.
A Csongrády Lajos Alapiskola diákjai „Én, József Attila” című előadásukkal osztatlan sikert arattak, meghatva közönségüket az ismert költő életének és érzéseinek hiteles megjelenítésével.
A hagyományokhoz híven a helytörténeti blokk sem maradhatott el: Nágel Dezső előadásában Szőgyén vallási életének 1291-től napjainkig tartó ívét tárta fel hallgatósága előtt.
A nap egyik fénypontjaként Heinczinger Miklós, Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas zenész, a Misztrál együttes énekese is fellépett. Neki a faluhoz személyes kötődése is van, ükszülei a szőgyéni temetőben nyugszanak. Heinczinger a magyar népzenei és versmegzenésítő hagyomány kiemelkedő alakja, vallja: „Az Isten nélkül élő művész az anyagra néz, az Istennel élő a lélekre…” Énekhangjával, hangszeres tudásával elbűvölte a közönséget.
Levetítésre került a Bódi Mária Magdolna életét bemutató filmvetítés volt. Ő a második világháború alatt vértanúként halt meg, amikor életét adta embertársai védelméért és szüzességi fogadalmáért. A boldoggá avatás előtt álló fiatal nő története példát mutat hitből és bátorságból.
A program gyertyafényes szentségimádással és szentségi áldással zárult – valóságos balzsamként a léleknek, megkoronázva e tartalommal és szellemi élményekkel gazdag napot.
