Szívből jövő hungarikum
Szívesen élnék a tizenkilencedik és a huszadik század fordulóján, a boldog békeidők szecessziós világában. Kis kávéházak teraszán hallgatnám a cigánymuzsikát és élvezném a magyar nóta hol kesergő, hol meg szerelmet mesélő dallamait. Milyen jó, hogy nem kell ehhez visszautazni az időben. Elég volt részt venni a IV. Nemzetközi Dankó Pista Nótástalálkozón.
A magyar nóta évszázadok óta a magyar lélek hangja, a bánat, a szerelem, a remény és az öröm megnyilvánulása. Olyan örökség, amely híd a generációk között, és összeköti a Kárpát-medence magyarságát. Dankó Pistát máig a magyar nóta fejedelmének tartják. Rövid élete során közel félezer dallamot, nótát komponált, és alkotása számos népszínmű dalbetétje is. A Dankó-nóták jelentősége túlmutat önmagukon, hiszen oly korban születtek, amelyben a magyarság megtartó ereje volt a tét. Dalait ma is mindenütt éneklik, ahol magyarok élnek.
Az 1890-es években daltársulattal járta be Magyarországot, háttérbe szorítva ezzel a német daltársulatokat. A népies műzene egyetlen olyan alakja volt, akinek személyét több író és költő is megörökítette, Ady Endre és Juhász Gyula verset is írt hozzá.
Amikor nótát hallgatunk, valójában magunkba nézünk. Ott van benne a gyerekkor, a nagyszülők hangja, egy régi udvar illata, az első szerelem, és talán egy soha el nem küldött levél szövege is. A magyar nóta olyan tükör, amely nem hazudik. A Dankó Pista emlékére megrendezett nótástalálkozón ez a tükör emelkedett magasba.
– magyarázza Szlezák Erika, a rendezvény fő szervezője. Öröm az is, hogy számos előadó érkezett a Felvidékre az anyaországból, többen származnak a szintén külhonba szakadt Erdélyből vagy Őrvidékről is. Ez teszi igazán összekötővé, hungarikummá és különlegessé a magyar nóta erejét.
Valahogy úgy, mintha az 125 évvel ezelőtt, Dankó Pista jelenlétében történt volna. A nótás nap két részből állt, a nótástalálkozó után gálaest következett a magyar nóta felvidéki előadóinak közreműködésével: Szlezák Erika és Cséfalvay Zsolt, valamint Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László léptek színpadra. A fesztelen, jó hangulatról árulkodik, hogy Nagyszombat megye első alelnöke, Berényi József is dalra fakadt. Elárulta, maga is a műfaj nagy kedvelője és néha művelője, ezért is tartotta fontosnak, hogy a megye támogassa a rendezvényt a kispályázati alapból. A rendezvény további támogatója és társszervezője a pozsonyi Minority társulás, Tallós község önkormányzata, valamint a Galántai Népművelési Központ volt.
A Hálózat a Kultúráért, Művészetért Egyesület (HAKME) zenészei a két prímással, ifjabb Berki Lászlóval és ifjabb Farkas Józseffel egész nap rendületlenül húzták, igazi profik, akik pontosan tudják, érzik a nótázók összes rezdülését.
– tudtuk meg az egyesület elnökétől, Farkas Józseftől. Számára is nagyon fontos a magyar nóta megőrzése és továbbadása a következő nemzedéknek.
"Nem beszélve arról, hogy a Kárpát-hazából származó magyarok az ilyen találkozókon együtt tudnak örvendeni egymásnak és a nótának, együtt énekelnek. Megismerik egymást, tisztelik egymást és megszeretik a másikat. Végül is erről szól ez az egész."
Milyen jó újra itt lenni. Olyan szép hangok és dallamok csendültek fel, hallatszik a közönség soraiból.
"A kultúra, a közösség és a szenvedély – ezek a szavak jutnak eszembe, ha a Dankó Pista nótástalálkozóra gondolok. Egy olyan rendezvényre, ahol a magyar nóta szépsége életre kel, és ahol a zene, a dallam, az ének és a tánc együtt varázsolja el a hallgatóságot. A szórakoztatás mellett lehetőséget kínál az amatőr tehetségeknek" – magyarázza a találkozó egyik felvidéki résztvevője, a Dunaszerdahelyről érkezett Horváth Árpád.
Megjelent a MAGYAR7 23. számában.
