Peter Pellegrini államfő kedden Rómában köszönetet mondott a Pápai Szlovák Intézetnek és a Szent Cirill és Metód Kollégiumnak a hozzá forduló szlovákoknak nyújtott segítségért.
Az ENSZ Közgyűlése 1950-ben döntött megtartásáról annak emlékére, hogy 1948. december 10-én fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
Orosz csapatok hatolhattak be az északi Szumi megyébe.
Több mint száz ember meghalt, és több százan megsebesültek a hadsereg légicsapásában a nyugat-szudáni Észak-Dárfúr állam egyik városának piacán.
A szerbiai állami egyetemek mindegyikén, a létező 64 egyetemi kar több mint felén tiltakoznak a hallgatók, mivel a november 1-jén, az újvidéki vasútállomáson történt tragédiát követően még mindig nem találták meg a felelősöket.
A sumákolás nem hoz szavazókat, csak az egyenes beszéd.
A 15 éves Dávid kék-zöld foltokkal távozott a Mikulás-ünnepségről.
Az izraeli hadsereg a tengeren is folytatta a szír katonai eszközök megsemmisítését.
Parlamenti határozatot szeretne elfogadtatni az SaS a most zajló ülésen a szlovák himnusszal kapcsolatban.
Önmérsékletre intett egyes újságírókat és politikusokat az álhírek terjesztésével kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Dôvera ügyfeleinek száma jövőre közel 37 ezer fővel emelkedik.
Kis híján tragédiába torkollt a két fiatal közti vita.
Ódor Lajos szerint teljesen más színdarabot kell játszani.
Az elmúlt héten tovább emelkedett a benzin és a gázolaj fogyasztói ára, ezzel negatív rekordok is megdőltek.
Izrael a tavaly október 7-i terrortámadás óta „szisztematikus, pontos és szervezett módon az iráni tengely lebontásán dolgozik, és átalakítja a Közel-Kelet arculatát
Az egész világot meglepte az a belpolitikai válság, ami Dél-Koreában robbant ki az elmúlt hetekben.