A munkák költsége 1,18 millió euróval emelkedik.
A motorok többsége lágy, illetve full hibrid technikával dolgozik, a legkisebb egyliterest kivéve.
Szakemberek úgy tekintenek ezekre, mint a magyarországi szobrászat legrégebbi emlékeire.
A baleset rendszeres kiképzési repülés közben történt.
Huszonnégy órán keresztül olvasták folyamatosan a szent könyvet hangosan szlovák és magyar nyelven a zoboralji Kolonban. Így szép az advent a kis faluban.
A szíriai fejlemények kapóra jöttek a CDU-nak az előrehozott választások kampányában.
„Ezzel véget vetettünk a modern kori kábítószer-kereskedők jövedelmező tevékenységnek” – mondta a belügyminiszter, Matúš Šutaj Eštok.
Egy éven át havi 10 euróval segíthetjük őket.
Egy kis mozgás sosem árt.
Felére csökkent a kultúrára és a sportra szánt tétel.
A robbanás helyszínén készült videókon látszik, hogy a robbanás a vezetőülés felé irányult.
Vlagyimir Putyin orosz elnök döntött arról, hogy politikai menedékjogot ad Bassár el-Aszadnak, Szíria volt vezetőjének és családjának.
64 fiatal magyar érkezik a Rákóczi Szövetség adventi programjára, hogy megismerkedjenek a magyar hagyományokkal és történelmi helyszínekkel.
A lakásban senki sem tartózkodott.
Mi változik jövőre?
Hat pakisztáni illegális migránst csíptek nyakon a magyar és szlovák rendőrök közös munkával ma délelőtt a D2-es autópályán.