Liberális csodavárás
Progresszívesedünk? A legutóbbi, az AKO ügynökség által közölt felmérés szerint a Progresszív Szlovákia (érthetőbben: a brüsszelitákat kiszolgáló liberális párt) átvette a vezetést, és támogatás tekintetében megelőzte Robert Fico szociáldemokrata pártját. Kezdjünk aggódni? Nem feltétlenül, hiszen tudjuk, legalábbis sejtjük, hogyan dolgoznak a baloldalhoz húzó közvélemény-kutatók.

Ismerve az AKO tárgyilagosságát, erős kétségeink lehetnek a méréseik hitelességével kapcsolatban. A liberálbolsevik hátterű intézetek valahogy úgy működnek nálunk is, mint Amerikában, ahol Kamala Harris kampánystábja néhány héttel a bukott választások után töredelmesen bevallotta, hogy a demokrata jelölt egy percig sem vezetett republikánus ellenfele előtt. Az USA-szerte kulmináló elégedetlenség, a Trump elleni két gyilkossági kísérlet után, a Biden-adminisztráció woke-politikát erőltető vesszőfutása tudatában ez nem is lett volna életszerű. Ennek a legkirívóbb példáját talán a „billegő” Iowa államban produkálták, ahol háromszázalékos vezetést mértek Kamala Harrisnek, végül tizenhárommal kikapott. A kettő közötti különbség tizenhat százalék, ami elég vaskos tévedés. Bár szó sincs tévedésről, sokkal inkább a közvélemény súlyos befolyásolásáról. Kamaláék eközben vagy másfél milliárd dollárt tapsoltak el a kampányukban.
Míg a Magyar Társadalomkutató legutóbbi felméréséből az derül ki, hogy a kormánypártok támogatottsága 38%, a Tisza Párté 26%, addig a balosok fordított számokat próbálnak elhitetni a magyarokkal. A Medián legutóbbi „felmérése” szerint például a Tisza Párt előnye 11% a Fidesszel szemben. A két szám közötti különbség 23 százalék! Ilyen a világon nincs. A stratégia, amilyen egyszerű, annyira átlátszó: a balos közvélemény-kutató cégek igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy folyamatosan csökken a Fidesz–KDNP és a Tisza Párt közötti különbség, sőt Magyarék „agyhalottakkal” és „sorosistákkal” megtűzdelt pártja már népszerűbb a kormánypártoknál. Aztán persze itt is felszínre kerülnek a varázslatos számok: Magyar Péternek a Hősök terén tartott tüntetésére 103 millió forintot gereblyéztek össze, egy másikra 50 milliót. Nagy kérdés, honnan lehet ilyen összegeket odatolni egy pár hónapja feltűnt párt alá?
Ám legyen bárhogyan is, a szlovákiai kormánypártok huzavonája, a Danko-féle nemzeti párt színeiben politizáló rebellisek akciózása nem erősíti a szuverenista tábort. Ráadásul a Matovič- és Heger-féle társaság, feledve, mit művelt három évig kormányon, folytatja a hazudozást. Ivan Korčok egykori külügyminiszter (közismerten „magyarbarát”), államfőjelölt, a buktáját követő néhány hónapnyi pihenő után, elpártolva az egyik liberális párttól (SAS), beállt a másik liberális formációba (PS). Mert a jó karrierdiplomata mindig oda áll, ahol jobban süt a nap. Aztán azzal kezdte, hogy füllentett egy jó nagyot: azért kell támogatni Ukrajnát, mert már az észak-koreai katonák is az ukránokat gyilkolásszák. Ezt még az amerikai titkosszolgálat is cáfolja.
A felvidéki magyar politika, a Magyar Szövetség szempontjából kemény helyzet állt elő: miközben a magyar választók egyre nagyobb hányada (jelenleg több mint egyharmada) szlovák pártokra szavaz, a sorból kilógó két „legerősebb” magyar politikus, Ódor és Gyimesi aktivistára játszva viszi a voksokat.
Ha Bugár már nem is tényező, Gyimesinek elég nagy a rajongói tábora. Sokan karakán magyarnak tartják, de hát tudjuk, nem az teszi az embert, hogy miket mond, hanem miket cselekszik. Aki kifarol a közös munka elől, és nem képes csapatjátékra, annak legalábbis kétségesek a hangzatos kijelentései. Ódor már csak fű alatt magyar, Gyimesi meg a fű fölött, miközben két lábbal kéne a földön állni, ha nem akarunk végleg elfogyni magyarként Szlovákiában.
Milyen mozgástere lehet két tűz közé szorulva az új vezetéssel a padlóról (sokadszor) felállni kényszerülő Magyar Szövetségnek? Amit elvárhatnánk tőle, s ami elég nyilvánvaló: ki kell mondania, lehetőleg jó hangosan, hogy szuverenista értékrendet képvisel. Az pedig nem is kérdés, milyen a viszonya a magyar kormányhoz. A nemzeti vonaltól balra tébláboló felvidéki magyarok szerint nem szabadna függőségben lennie Orbán Viktortól, hiszen „Szlovákián” (sic.) élünk, nemdebár.
Nem árt tudatosítani, hogy a nyugati világ már jó ideje két térfélre oszlik: egyfelől a szuverenisták, a nemzeti staus quot védők tábora, velük szemben a nyitott társadalmat erőltető liberálbolsevik (újmarxista) politikai irányvonala. A Magyar Szövetségnek, mint kisebbségi pártnak ebben a helyzetben különleges a helyzete, hiszen ha gyűjtőpárt, elvileg minden felvidéki magyart képviselnie kell(ene). Konzervatívokat, liberálisokat és ingadozókat. Mi lehet az a közös nevező, amely a két szemben álló tábort egy irányba lenne képes mozdítani? Elég lehet egy markáns értékrend meghatározása, vagy annyira kilógunk a sablonból, hogy valamiféle egészséges nacionalizmust (önvédelmet) kell képviselni?
Helyi értékeket hangsúlyozni, és a mindenkori szlovák kormányok diszkriminatív, a magyarok boldogulását tudatosan visszafogó politikájával szemben haladni? Vagy keresni a „surranópályákat”, mint amilyet Ódor vagy Gyimesi képvisel? Nem kétséges, melyik a követendő példa.
Egy biztos, a szlovákiai ügynökségek a felvidéki magyar pártot rendszeresen lepontozzák, míg a beomlott hidat megpróbálják erős cölöpökkel láttatni. A számokkal tehát nem szabad törődni. A fontos kérdésekben azonban nem szabad olyan gyerekes hibákat elkövetni, mint a legutóbbi elnökválasztás során, ahol a pártelnök taktikázott, és nem határolódott el Korčok számunkra elfogadhatatlan személyétől. A sumákolás nem hoz szavazókat, csak az egyenes beszéd.
Megjelent a Magyar7 2024/49. számában.