A bevándorlók egy részét befogadják.
Ők sem különbek a Deákné vásznánál.
Előreláthatóan nem lesz hivatalosan kiadott közös közlemény sem.
FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. július 16.
A befejező napon hatan sérültek meg a város utcáin megrendezett 850 méteres futamon.
Elkészült Nagy-Britannia kilépési javaslatcsomagja, amivel azonban nem mindenki maradéktalanul elégedett az országban
A javaslatot a brit miniszterelnök „túlságosan keménynek, talán brutálisnak is” találta.
2018 januárjától májusáig 1076 olyan iratot foglaltak le, melyekkel megpróbáltak visszaélni, s közülük 563-at állítottak ki a német hatóságok.
A flakonok gyűjtése betétdíjas rendszer keretében effektívebb megoldást hozna a jelenleginél.
Az emberéleteket is követelő heves tiltakozások miatt kormánya nem tudta elérni az üzemanyagárak jelentős növelését.
Pozsonyban már hetedik alkalommal került sor a Büszkék a családra felvonulásra. A szervezők azt hangsúlyozták, pár évvel ezelőtt az volt a természetes, hogy a család a férfi és a nő házassági kapcsolatára épült.
Egyre jobban elmérgesedik a helyzet a Gázai övezetben.