A háború kezdete óta 535 256 személy lépett be Ukrajna területéről Szlovákiába. 82 440-en kaptak ideiglenes menedéket. Február 24-e óta összesen 282 129-en léptek át Szlovákiából Ukrajna területére.
Komoly diplomáciai vita alakul Németország és Szlovákia között, miután az előbbi nem hajlandó a Pozsony által kért, Ukrajnába szánt harckocsikat úgy pótolni saját készleteiből, hogy az a szlovák félnek is megfeleljen.
Csak az alaposan dokumentált visszaigényléseket fogadják el.
Nem jelenthet akadályt, hogy az OĽaNO nem teljesített minden feltételt.
Némi csúszással, de szerdán végül csak szavazott az Igor Matovič-féle inflációs mentőcsomag sorsáról a parlament.
A kormányhivatal tájékoztatása szerint ezzel az összlakosság 8,4%-át teszi ki a magyar közösség aránya.
Az irodalmi művek felolvasása egyre népszerűbb műfajjá válik.
Se Felvidéken, se az anyaországban nem veszett még ki a koronavírus.
A Vámszedő (Mýtnik) ügyben, amelyben egy pezsgősdobozban adták át a kenőpénzt, a Hlas párt vezetője még nincs vád alatt.
Napi hat-nyolc órát ülők körében 12-13 százalékkal nőtt a halálozás és a súlyos szív- és érrendszeri betegségek kockázata azokhoz képest, akik napi négy óránál kevesebbet ültek. A 8 óránál többet ülő embereknél 20 %-kal nőtt a kockázat.
Az arany és az ezüst már régen elfogyott, most a benzinre került a sor.
A földmozgás hipocentruma a Kabultól mintegy 150 kilométerre délre található Hoszt városánál, 51 kilométeres mélységben volt.
Magyarország érdeke, hogy a szomszédos Ukrajna szuverén, kiegyensúlyozott, demokratikus jogállam legyen, ahol a nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarság is békében élhet szülőföldjén.
A gázexport visszafogása "gazdasági támadás ellenünk", Németország ellen - jelentette ki Robert Habeck.
Észtország a külügyminisztériumba kérette kedden az orosz nagykövetet, tiltakozva amiatt, hogy egy orosz helikopter június 18-án megsértette a légterét.
Eduard Heger Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel azokról a lehetőségekről beszélt kedden, amelyeket Ukrajna újjáépítése jelent a szlovákiai vállalatok, vállalkozók és munkavállalók számára.