Nem a pozsonyi az első eset, hogy részeg sofőr ölt ártatlanokat - 6-8 évnyi börtön az átlagos büntetés
Nagy felháborodást váltott ki a közösségi médiában, hogy a bíróság szabadlábra helyezte Dušan Dědečeket. A férfi múlt vasárnap ittasan okozott öt halálos áldozatot követelő balesetet, amikor ittasan a Zoch utcai buszmegállóban várakozók közé hajtott.
A férfi 1,69 ezrelékes véralkoholszinttel vezetett. A rendőrség a 60 éves férfi ellen közveszélyokozás gyanújával indított eljárást.
A balesetet követően Igor Matovič pénzügyminiszter azonnal jelentkezett egy megoldási javaslattal: elvenné az ittas sofőrök autóját.
A járművet elárvereznék, a befolyt bevételt pedig a sérültek, és az áldozatok hozzátartozói kárpótlására fordítanák.
Eva Mišíková ügyvéd, korábbi ügyész viszont elhamarkodottnak nevezte a javaslatot.
Nem ez az első súlyos baleset Szlovákiában, amit ittas sofőr okozott. 2003-ban a szinnai járásbeli Cirókabélán egy volt rendőr, Vasiľ Hunder egy ezrelék feletti véralkoholszinttel, Hyundai Santa Fe típusú személygépkocsijával egy Skoda 120-nak ütközött. Az autóban egy család utazott, mint az öten meghaltak. Hundert tízévi szabadságvesztésre ítélték.
2012. augusztus 21-én BMW X5 autójával egy Fiat Puntónak ütközött. Az autóban négyen utaztak. Hárman a helyszínen életüket vesztették az égő autóban, a negyedik a kórházban. Rezešová a balesetet ittasan okozta, 1,5 ezrelékes véralkoholszinttel. 2014-ben kilenc évi szabadságvesztésre ítélték, és 8 évre eltiltották a vezetéstől. Büntetése kétharmadának letöltése után szabadult.
2016 májusában a tőketerebesi járásbeli Vécse közelében egy Peugeot 301-est vezető nő leheletében 2,55 ezrelékes véralkoholszintet mértek a rendőrök, miután balesetet okozott. Egy Citroen Berlingóval ütközött össze.
A Berlingót a 20 éves Michaela vezette, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A nőt első fokon nyolcévi szabadságvesztésre ítélték, és örökre eltiltották a vezetéstől. A vádlott fellebbezett. A másodfokon eljáró bíróság a büntetést 3,5 évre mérsékelte.
2019-ben Torna mellett ütközött össze két autó. Egy VW Golf a főútról akart a faluba kanyarodni.
A balra kanyarodás előtt azonban nem adott elsőbbséget a szembejövő Alfa Romeónak. Mindkét autóban 2 személy vesztette életét. A balesetet okozó sofőr vérében metamfetamint mutattak ki. Nyolcévi szabadságvesztésre ítélték, és örökre eltiltották a gépjárművezetéstől.