Blanár: a helyzet súlyos romlásának tekinthető a lengyelországi drónincidens
Szlovákia a helyzet súlyos romlásának, eszkalációjának tekinti a lengyelországi drónincidenst és a lengyel légtér megsértését - jelentette ki Juraj Blanár szlovák külügyminiszter szerdán.

Blanár, aki az ügy kapcsán "teljes szolidaritását" fejezte ki Lengyelország irányában, ugyanakkor kijelentette: bízik benne, hogy az incidens magyarázatra talál.
A Lengyelország légterébe Oroszország Ukrajnával szembeni légitámadása közben szerda hajnalban behatolt drónok ügye kapcsán Matus Sutaj Estok belügyminiszter is megszólalt. Ő kivárásra intett a történtekkel kapcsolatos pontos információk megszerzéséig, illetve felidézte, hogy korábban már előállt egy a mostanihoz hasonló helyzet, amikor lengyel területre egy olyan rakéta zuhant, amelyet először orosz eredetűnek minősítettek, később azonban az mégis ukrán eredetűnek bizonyult.
A történtekre reagálva a Kreml szóvivője azt közölte, hogy tudomása szerint Varsó nem próbált meg kapcsolatba lépni Moszkvával azzal kapcsolatban, hogy szerdára virradóra drónokat lőttek le a lengyel légtérben. "Nem, amennyire tudom, nem" - válaszolt Peszkov a vonatkozó kérdésre. A szóvivő az orosz védelmi tárca hatáskörébe utalta a drónincidensre vonatkozó konkrét kérdések megválaszolását.
Andrej Ordas, Oroszország ideiglenes varsói ügyvivője azt mondta a RIA Novosztyi hírügynökségnek, hogy a lengyel fél nem szolgáltatott arra vonatkozó bizonyítékot, hogy a légterében lelőtt pilóta nélküli repülő szerkezetek orosz eredetűek voltak. "A vádakat alaptalannak tekintjük. Nem mutattak be semmilyen bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy ezek a drónok orosz eredetűek lennének" - mondta.
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte reakciójában Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
- fogalmazott a kormányfő.