Az Európai Unió felszólította Oroszországot, hogy vizsgálja felül az ukrán gabonaexportról szóló megállapodásban való részvételének felfüggesztését.
A Szövetség színeiben 12-en kerültek be a megyei testületbe.
A legtöbb esetben a szavazóhelyiségben lett rosszul valaki, két ember a bejárat előtt.
Gútán új korszak kezdődik, a 2006 óta regnáló Horváth Árpád százegynéhány szavazattal alulmaradt a függetlenként induló Halász Bélával szemben.
Pozsony főpolgármester ismét Matúš Vallo lett, a Szövetség által támogatott Rudolf Kusýnak nem igazán sikerült őt megszorongatnia.
Peter Závodský marad Ógyalla polgármestere, 771 szavazattal. A Szövetség színeiben pályázó korábbi polgármesternek, Basternák Ildikónak nem sikerült a visszatérés.
A Szövetség által támogatott Kolek Péter Peter Paškát váltja majd a polgármesteri székben Galántán.
A korábbi, összesen 42 megyei testületi pozíció a következő négy évben 54 főre duzzad.
Párkányban Szabó Eugen jelenlegi városvezető több szavazatot szerzett, mint két ellenlábasa együttvéve.
Klein Ottokár eddigi polgármester megvédte pozícióját. Nézzük, kikkel kell együttműködnie az elkövetkező négy évben.
Heger kijelentette, ha közösen akarják elérni, hogy Szlovákia egy jobb ország legyen, a kormány számára kulcsfontosságú az önkormányzatokkal való együttműködés.
Legkevesebb száznegyvenkilenc ember meghalt, másik százötven pedig megsérült szombaton a dél-koreai főváros, Szöul központjában a halloween-ünnepségek idején az egyik szűk utcán kitört lökdösődésben.
Az Érsekújvári járás két, magyarok lakta városban jelöltje se volt a Szövetségnek.
A komáromiaknak csak 34,05 százaléka szavazott...
A nógrádi városokban bejött a papírforma az önkormányzati választásokon. Agócs kihívójának nem volt esélye Füleken, és Pivkovát sem sikerült megszorongatni Losoncon.
Hat megye élén a régi elnök marad, két helyen lesz változás. A megyerendszer fennállása óta először nem Milan Belica fogja vezetni Nyitra megyét.