Guatemalában csütörtökön egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a kormány három hónapra a dengue-láz miatt.
Három szakmai szervezet hívta találkozóra a bodrogközi és Ung-vidéki gazdákat, hogy arról beszélgessenek velük, vajon a naponta megtapasztalható, gyorsan változó gazdasági és világpolitikai környezetünkben mik is a mezőgazdaság kihívásai.
Bejelentette indulási szándékát a jövőre esedékes orosz elnökválasztáson Igor Girkin, a donyecki szakadárok volt "védelmi minisztere" csütörtökön.
Országszerte mintegy 507 ezer alapiskolás és 215 ezer középiskolás kezdi meg a tanévet.
Az AKO ügynökség felmérése azt firtatta, hogy a megkérdezettek szerint javasolnia kellene-e az új kormánynak Szlovákia NATO-ból való kilépését.
A miniszterelnök-helyettes kiemelte, az egyházi iskola az egész embert nem csak oktatja, de neveli is olyan erkölcsi rend alapján, aminek a végső garanciája maga az Isten.
Zuzana Čaputová államfő hétfőn fogadja az izraeli államfőt.
Csütörtök délután egy ember megsérült a báni járásbeli Nyitranádason, miközben összedőlt az ottani kápolna.
A VárLak Fesztivál közéleti panelbeszélgetésének résztvevői Cziprusz Zoltán, Pál Attila és Marcinkó Zoltán voltak.
A tárgyalásokat sürgetné.
Ma nem sokkal hajnali fél négy előtt egy bejelentés érkezett a 158-as vonalon egy teherautó határon átnyúló üldözéséről, amelyre a magyar-szlovák vegyes rendőrőrjárat figyelt fel még Magyarország területén.
Lassan múlt időbe tehető az a mantra, mely szerint a közösségi médiában röviden kell magunkat kifejezni, a hosszú tartalmakat ugyanis senki sem nézi. A Meta által birtokolt Instagram teszteli a tíz perces Reels-videókat.
Délelőtt 10:30-kor kapcsoljanak portálunkra és nézzék velünk az országos tanévnyitót!