2025. október 13., 19:46

Váratlanul bejelentette visszavonulását a politikából a moldovai miniszterelnök

Dorin Recean moldovai miniszterelnök hétfőn váratlanul bejelentette, hogy mandátuma lejártával visszavonul a politikából.

Dorin Recean
Fotó: TASR/AP

A kormányfő Chisinauban tartott sajtótájékoztatóján egyben megköszönte a Maia Sandu államfő vezette kormányzó, Cselekvés és Szolidaritás Pártjának (PAS) a belé vetett bizalmat. Recean kijelentette:

szilárd az elhatározása, hogy megbízatása kormánya megbízatásával párhuzamosan véget ér, és parlamenti mandátumától is megválik.

Mint mondta, megtiszteltetés volt számára, hogy "különösen nehéz időkben szolgálhatta" a Moldovai Köztársaságot. Sandu Facebook-bejegyzésében köszönetet mondott az 51 éves politikusnak "erőfeszítéseiért és teljesítményéért".

Köszönet néked, Dorin, hogy ezekben a bonyolult időkben mellettünk álltál

- írta.

Igor Grosu, a moldovai parlament házelnöke sietett hangsúlyozni, hogy Recean visszavonulása mögött személyes okok állnak.

Azt hangoztatta, hogy a PAS a parlament alakuló ülése után újabb kormányfői megbízást javasolt adni neki, most azonban kénytelen lesz utódjáról gondoskodni. A PAS párt meg tudta őrizni abszolút többségét a szeptember 28-i parlamenti választásokon, így képes egyedül kormányt alakítani.

Megosztás
Címkék