Az óceánok felmelegedése miatt 2016-ban, 2017-ben és 2020-ban a Nagy-korallzátonyt súlyosan károsította a korallfehéredés.
Pozsonyból nem látszik, milyen elszomorító a különbség az északi és a déli országrész között - az emberek egészsége a tét.
Az elmúlt héten több mint 40 madarat, köztük veszélyeztetett Humboldt-pingvineket szállítottak a Las Leyendas állatkertbe, ahol állatorvosok gondoskodnak felépülésükről.
A fővárosban ugyanis hajlamosak azt hinni Szlovákia e téren rendben van. Dehogy van rendben!
A brüsszeli városvezetés a 2025-ös céldátumig 86 százalékkal kívánja csökkenteni a nitrogén-dioxid.
Budaj munkásságából hiányzott a rendszerszerűség és az átgondoltság a Szövetség politikusa szerint.
A Planet 2021 Fenntarthatósági Expót Áder János nyitotta meg kedden délelőtt.
Az utóbbi hetekben a világ több országában is drasztikus mértékben emelkedtek az energiaárak.
A hazai vásárlók 2016-ban adták meg magukat a Fekete pénteknek.
Kezdődik a PET-t(h)ing.
A klímaharcban a világ szegényebbik fele az újfajta gyarmatosítás eszközét látja.
Az elektromos pedig mind üdvössé válik, akkor is, ha három tonna és ki tudja hány száz lóerős. Miközben ezekhez az energia többségét is fosszilis forrásból fedezzük.
A reform kérdésében a koalíció sem egységes.
A VízŐr nemcsak a növények vízfelvételét segíti, hanem a földben található mikrobáknak is kedvez, ezzel javítva a termőképességet.
A kibocsátás 60 százalékáért a négy nagy, az USA, Kína, India és az EU a felelős.
A magánrepülőgépek nagyon előkelőek, de nehéz elkerülni a képmutatást, ha valaki egy ilyet használ, miközben azt állítja, hogy az éghajlatváltozás ellen küzd.
Csaknem kétszáz ország részvételével kezdődött meg vasárnap Glasgowban az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 26. ülése.
Ha a reneszánsz korban élnénk, a nagykaposi Hudák Lászlót polihisztornak nevezném, s így mutatnám be olvasóinknak.
Tavaly a legnagyobb, kontrollálatlan erdőtűz az EU-n kívül, Ukrajnában, a csernobili atomreaktor közelében pusztított.
Évente 2,5 milliárd tököt termelnek az őszi szokások céljából és csak az egyötödét hasznosítják újra.
A dohánytermékek gyártóinak hozzá kell járulniuk a környezet csikkektől való megtisztításának költségeihez.
A kassai csapat szeptember második hetére hirdette meg a Bodrog háromnapos tisztítási maratonját.
Különösen Latin-Amerikában vannak nagy veszélyben a környezetvédők.
Politikáról, a miniszterségről és természetesen a környezetvédelem hazai helyzetéről beszélgettünk Miklós László professzorral.