A füleki Melódia Női Kar huszadik alkalommal rendezte meg hagyományos karácsonyi koncertjét, amelynek sokéves hagyománya van a városban.
A diákoknak a megoldások során ötvözniük kell a matematika, a fizika és az informatika tantárgyból szerzett ismereteiket.
A Csemadok Füleki Alapszervezete az adventi vasárnapok rendezvénysorozat részeként szervezte meg az Örvendezzünk című ünnepváró programot.
A természettudományi versenyek nagyszerű lehetőséget nyújtanak a diákoknak, hogy megmutassák tudásukat és kreativitásukat a különböző tudományterületeken.
Egyre többen szorulnak segítségre.
Valakinek az életét mentheti meg az én vérem, nekem meg semmibe se kerül.
A hétvégén zajló tanfolyam célja, hogy szakemberek bevonásával módszertani segítséget nyújtson a társulatvezetőknek, illetve bővítse azok szakmai ismereteit.
Mintegy 190 gyerkőc várta izgatottan a szüleivel együtt a Mikulást, aki csillogó-villogó járművön érkezett.
A kormány Szlovákia 22 önkormányzatának hagyta jóvá ilyen központ létrehozását, amelyből egy éppen Füleken lenne. A régióban legközelebb Nyústyán, Tornalján és Ipolynyéken jöhetnek létre ilyen központok.
December 4-én idei utolsó kiállításmegnyitóját tartotta a Füleki Vármúzeum, mely advent idején, ünnepi hangulatban telt. A Varázslatos karácsony címet viselő tárlat Ján Hertlík gyűjtő és utazó magángyűjteményéből állt össze.
Idén 60 éves a füleki II. Koháry István Alapiskola. A Kicsi Hang koncertjével, rajzversennyel, kultúrműsorral és az egykori pedagógusok köszöntésével ünnepelték a jeles jubileumot.
Aki szeretni tudja azt, ami az övé, szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől és szomjától.
A Nógrádi Pedagógustalálkozót nagy érdeklődés övezte. 100 pedagógus vett részt rajta, akik az ország különböző pontjairól érkeztek.
A versenyt először 2023-ban rendezték meg hagyományteremtő céllal, amely gyárlátogatással, szakmai konzultációkkal egybekötött, az iskolaválasztást is segítő program.
Leonetta idén képzőművészet kategóriában a Tehetségdíjat is megkapta a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségétől, s nagyon reméli, hogy a továbbiakban is alkalma lesz versenyképeket készíteni.
2004-ben indult útjára a verséneklő fesztivál. A Csemadok nógrádi berkeiben fogant meg az elképzelés és Zsapka Attilától érkezett az impulzus.