Egy cégben felértékelődik annak a munkatársnak a szerepe, aki kiváló ismerője a mesterséges intelligenciának.
Egy motorkerékpáros 69 km/órával lépte túl a megengedett sebességet Érsekújvárnál.
A hit hegyeket mozgat meg.
A várható eső miatt halasztották későbbre.
Az Egri csillagok című darabot háromszáznál is több táncos és további közel száz művész részvételével adták elő.
A „Reggeli a hídon” eseményre pályázat útján várják a jelentkezőket.
Az év végéig az új önkormányzati törvény értelmében minden 500 fő feletti településnek be kell biztosítania ezt az életmentő készüléket. A használat előtt a 155-ös segélyhívó számot kell hívni.
Nem unatkoztak a komáromi rendőrök péntekre virradóra.
Egy harmadik személyt még keresnek.
Változatos színpadi előadásokkal, beltéri és szabadtéri kiállításokkal, gyerekprogram kínálattal tartottak nemzetközi operett fesztivált Komáromban.
Remek ételekben, italokban, kultúrában nem lesz hiány.
Készülhetünk a középiskolák összevonására, de nem mindegy, hogy az miként valósul meg.
Uzsák Emma az idei Magyarok Világszépe Szépségverseny hétvégi karcagi döntőjében megkapta a Felvidék Szépe címet.
Szeptember 1-jétől már a tanévben érvényes menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Nyitra Megyében.
Jelenleg 48 tagú a Komáromi Zsidó Hitközség
Helyi sorsokon át a gyalázatos népirtásról
Minden évben egy literrel több fröccs készül.
A rendezvény szentmisével kezdődött a helyi római katolikus templomban, majd az emlékezők a templom melletti parkban található hősi emlékműhöz vonultak.
Kisgyarmaton jártunk.