Gyűjtést kezdeményeznek: a kitelepítettek emlékművére Gútán
2012-ben a Magyar Országgyűlés április 12-ét a Felvidékről kitelepítettek emléknapjává nyilvánította. Az emléknapokon történelmi eseményekről emlékezünk meg. A dél-komáromi Kecskés László Társaság és Gúta város szervezésében április 13-án a Nagyboldogasszony Plébániatemplomban tartották meg a megemlékezést a kitelepítettekről.
Az emléknap tiszteletére a budapesti Kossuth Rádióban a gútai templom harangját hallhatták, a barokk stílusú templom 1723-1724 között épült, történelmi és kulturális műemlék, belseje késő barokk stílusú.
A megemlékezést egy szomorú esemény előzte meg, a Kecskés László Tárasaság elnöke, Nemes Andrásné Zsuzsa április 8-án elhunyt, így az egybegyűltek róla és munkásságáról is megemlékeztek.
A szentmisét Nagy Péter János gútai plébános celebrálta, aki prédikációjában kiemelte, azért lehetünk itt, mert az emberek, akiket a Beneš-dekrétumok érintettek meghallották az igét, amelyet az Úr mondott, én vagyok itt, ne féljetek! A jogfosztottság idején a kitelepített családok és fiatalok nem vesztették el a reményt, mertek családot vállalni, vagy idehaza elnyomásban, vagy idegenben - Csehországban, és aztán haza tértek, vagy az új hazában, Magyarországon.
Simon Ilona református lelkész szerint, emlékezni kell, beszélni kell a hontalanság éveiről, mert azt az iskolákban nem tanítják. Azok, akiket nem érintettek az események, el sem tudják képzelni, hogy mit jelentett egy közösség életében a jogfosztás. Nem tudjuk elképzelni, mit jelentett azoknak az embereknek, hogy itt kellett hagyniuk a szülőföldet, a hazát, itt hagyni kedvest, barátot, szomszédot, rokont, itt hagyni a templomot és a temetőt, itt hagyni a földet és a házat. Emlékezni kell azokra, akiket a Felvidékről és Gútáról is áttelepítettek vagy Csehországba, vagy Magyarországra, emlékezni kell, és fel kell tennünk a kérdést: miért? Okkal, vagy céllal történt minden, én nem tudom, csak annyit tudok, hogy Isten megengedte.
A lelkész asszony beszédében kiemelte: lassan feladjuk a hitünket, a kultúránkat, ezért is, felmerül bennem a kérdés, az itt maradottak, vagy az elhurcoltak éltek-e meg nagyobb megaláztatást.
A Kecskés László Társaság nevében Turi Ádám köszöntötte a megjelenteket, komáromi szekeres gazda egyesület megjelent tagjait.
Az ünnepi beszédek sorát dr. Balogh Csaba Magyarország pozsonyi nagykövete kezdte. Aki történelmi visszatekintésében kiemelte, a II. világháború után Csehszlovákiának egy tisztán nemzeti állam megteremtése volt a célja, mégpedig a győztes hatalmak támogatásával, de ők csak a németek kitelepítésébe egyeztek bele, ám Sztálin hozzájárulásával a szlovák területekről a magyarokat is kitelepíthették.
Lehet-e jogi normává emelni azokat a rendelkezéseket, amelyek ellentétesek a keresztény erkölccsel, figyelmen kívül hagyják az alapvető társadalmi normákat, megalkotói a kollektív bűnösség gyáva koncepcióját alkalmazzák, azokon igyekeztek bosszút állni, akik a 20. század nagyhatalmi játszmáinak csak áldozatai. Őszintén remélem, hogy rövidesen eljön a nap, amikor szlovákok és magyarok együtt emlékezünk meg, hiszen az igaz, hogy senki sem felelős a szülei, nagyszülei tetteiért, de azért igenis felelős, hogy mit tesz ezeknek a tetteknek a következményeivel - fogalmazott a nagykövet.
Gúta város polgármestere Halász Béla is az átélt traumákról beszélt, kiemelve: Több, mint 2000 embert telepítettek ki Gútáról Magyarországra, 176 családot Pitvarosra, 141 családot Mezőberénybe, 78 családot Medgyesegyházára, 37 családot Kondorosra, 28 családot Tótkomlósra és 7-et Békéscsabára, ezek az emberek mindig is gútaiak maradnak,
ezeknek az embereknek az emlékére, de minden egyes felvidéki kitelepített emlékére szeretnénk 2025-ben egy emlékművet álltani, amire gyűjtést kezdeményeznek.
Halász kifejtette: sokan félnek visszatekinteni, sokan küszködnek lelki problémákkal, sokunk nagyszülei belerokkantak, többen nem élték túl a megalázást, kisemmizést.
Az unokák a nagyszülők dédszülők elbeszélését el sem hiszik. A Magyarországra telepített családoknál, a leszármazottaknál igaz a mondás: ők azok, akiknek van otthon és van itthon, nekik a Gútáról áttelepítetteknek az otthon még mindig a Felvidék, az itthon, pedig ahol laknak. Hármas tragédia ért minket - a szülőföldről Magyarországra kitelepítettek, a Csehországba deportáltak és a kényszerből, hogy a családjukat menthessék reszlovakizálásra kényszerítettek tragédiája ez, az akkori hatalom nem kérdezett, csak büntetett.
Vajda Bence Komárom alpolgármestere beszédében méltatta Nemes Andrásné Zsuzsa tevékenységét, amelyet a kitelepítettekért és azok leszármazottaiért, valamint a Kecskés László Társaságban végzett.
Vajda Bence beszédében kiemelte nagyon sokan telepedtek Komáromba, vagy Komárom környékére, hogy közelebb legyenek a hazához, ahonnét elűzték őket. Az elmúlt 20 évben mindkét Komáromban zajlottak megemlékezések, Dr. Molnár Attila javaslatára a magyar országgyűlés elfogadta, hogy április 12-e a Felvidékről kitelepítettek emléknapja legyen. Gútán és környékén 1268-ban már éltek magyarok, s ha jól látom ma is itt vannak, és közös erővel összefogva, a jóisten segítségével mi, magyarok 750 év múlva is itt leszünk.
Vajda szerint a magyarság 20. századi történelmében bőven akadnak olyan események, amelyeket elfeledni sosem lehet, most emlékezni jöttünk, a jelenlévők tudják, hiszen átélték, vagy családtagjaik átélték, mindannyian tudjuk, hogy ezen időszak a magyarság történelmének egyik legsötétebb időszaka, nem szabad feledni azt sem.
Lezsák Sándor a rendezvény fővédnöke nem tudott jelen lenni a rendezvényen, de levélben üdvözölte a jeenlévőket, megemlékezett Nemes Andrásné Zsuzsáról, Tamási Áront idézve: A madárnak (…) szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.
A megemlékezésen felléptek a gútai Művészeti Alapiskola diákjai, valamint Vadkerti Imre és Sipos Dávid.
