Mutatjuk, mely utcákban kritikus a helyzet!
A Mentor Felvidéki Tehetségsegítő Tanács tanulmányutat szervezett a tanév során a szakmai programjaiba bekapcsolódó tehetséges diákok számára.
A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset a Megyeri út és a Temető sor kereszteződésében történt.
A nemzetközi vonatközlekedés is leállt Párkányon át.
A képviselőtanács ünnepélyes ülésén került sor a város legmagasabb elismerésének átadásra a Városi Művelődési Központban.
Hasonló kohanita kapu és erkély talán csak Léván és Balassagyarmaton maradt meg.
Negyedik alkalommal invitálta vendégeit a Muzslai Hegyközség a szőlőhegyre.
A Carissimi olyan helyet vívott ki magának, amit a helyzet részleges javulása miatt sem lehet feladni.
Sem a stoptáblánál, sem a rendőröknek nem állt meg.
Szombaton - már ötödik alkalommal - nyitott templomkapu és tartalmas nap várja a Szőgyénbe látogatókat - a Mária-tisztelet jegyében, Mindszenty József hercegprímásra és Pio atyára emlékezve.
A sofőr a következő útja a rendőrségi fogdába vezetett.
A sikeres egyetemi tanulmányok méltó befejezése a diplomák ünnepélyes átvétele.
Az 51 éves buszsofőr érvényes jogosítvány nélkül vezetett, és nem tudta igazolni egészségügyi és pszichológiai alkalmasságát sem.
Közel 900 hallgatót és egyetemi oktatót megmozgató seregszemlét rendeznek jövőre.
2021.március 19-től egészen 2022. június 26-ig tartó időszakot a Szentatya a családok évének hirdette meg.
Képzett vezetői lehetnek az ovis sportprogramoknak.
Jedlik Ányos 1800-ban született Szímőn.
A diákjai évek óta részt vesznek az olyan történelmi és néprajzi jellegű megmérettetéseken, mint a Kincskereső, a Múltidéző és a rovásírásverseny.
Mivel immár kötelező az iskola-előkészítő nevelés, akadtak olyan óvodák is, ahol nem tudtak minden jelentkezőnek helyet biztosítani az intézmény befogadóképessége miatt.