2022. június 12., 08:24

Finom borok, szívélyes vendéglátás a muzslai szőlőhegyen

Negyedik alkalommal invitálta vendégeit a Muzslai Hegyközség a szőlőhegyre. Kora délután már minden nyitott pincénél kész volt a gulyás, szólt a zene, az alaphangulat adott volt és a vendégek is érkeztek.

bortúra Muzsla
Médialapozó
A H&V pincészetnél
Fotó: Bokor Klára

A Mikus pince szinte hívogatott, mert jókedvű társaság gyűlt ott össze. A gazda, Mikus József édesapja után vette át a szőlőt, de már a nagyapa is foglalkozott szőlővel és borkészítéssel. Egy időben elhanyagolva állt a szőlő, de rendbe tették, és az ültetvény mellett felépült a pince is tágas kiülővel, kemencével.

bortúra Muzsla
A Mikus pincénél
Fotó:  Bokor Klára

Mikus úr elmondja, az idei rendezvény nem lett annyira összehangolva, mint az eddigi évek során, ám nála ettől függetlenül szinte minden hétvégén „bornapok” vannak. Sok az ismerőse, barátja – sütögetnek, szórakoznak. Ha van érdeklődő csoport, ünneplő társaság, azok számára is szívesen szervez borvacsorát. Évente úgy 12-13 fajta bort készít, a vendégeket öt fajtával várja. Sokaknak ízlik a bora, és a minőséget a borversenyeken elért nagyszerű eredményei is megerősítik.

bortúra Muzsla
Fotó:  Bokor Klára

A szervezők Muzslára a kezdetektől olyan bortúrát szerveztek, ahol nincsenek fellépők, se koncertzenekarok. Ahová a vendégek kizárólag a finom borok és a szíves vendéglátás miatt látogatnak ki. Gyönyörű a vidék is, több mint három kilométert lehet megtenni a túra során.

Bortúra Muzsla
Fotó:  Bokor Klára

Mészáros Henrietta H&V pincészeténél is kedves, beszédes társaságba csöppenek. Henrietta is megerősíti, az idén nagyobb hangsúly van a saját szervezésen. Készít Svojsen morva fajtájú fehérbort, de kóstolható náluk héjon erjesztett zöld veltelini is. „Különlegesség Nagyapám cuvée bora, amely a három muzslai szőlőfajta a zöld veltelini, az olaszrizling és a királyleányka házasításával készült. A név utal arra, hogy régen a fajtákat összeszüretelték. Én most házasítással készítettem a bort. Számomra fontos, hogy tradicionálisan készüljenek a borok, faélesztő nélkül, minimális kénadagolással” – fejti ki a neves borászhölgy. Hozzáteszi, boraikat a pincéből értékesítik, mert párjával Viktorral fontos számukra a minőség és a vevővel való személyes találkozás.

bortúra Muzsla
Mészáros Henrietta és párja Viktor
Fotó:  Bokor Klára

 

4-bortura-muzsla-bokor
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.