Vízelvezető árokba hajtott egy motoros, kórházban végezte.
Tótmegyer után Ohaj (Dolný Ohaj) községben is felbukkant az ázsiai lódarázs.
Tűz ütött ki a tőketerebesi járásbeli Garany községben vasárnap.
Azért állítottak meg a rendőrök egy 26 éves nőt, mert a buszsávban közlekedett.
A Hibbe (Hybe) községben október elején történt halálos kiemenetelű medvetámadást követően rendkívüli helyzetet hirdettek a térségben, melynek keretében 12 medvét lőttek ki ezidáig.
Vasárnap délután arról érkezett bejelentés a 158-as rendőrségi segélyhívóra, hogy egy családi ház előtt egy női tetem fekszik.
Október 20-án, utolsó állomásként, Füleken is átadták a Csoóri Sándor Program idei díjazottjainak a támogatásokhoz járó okleveleket.
Múltunk hajszálgyökerei a dalaink, amelyeket elődeink reánk hagytak.
A szenci kultúrházban felléptek a járás tehetségei és kitüntetéseket is átadtak.
A szakmai napokat idén a kürti alapiskolával és a szülői szövetség alapszervezetével közösen szervezték a kürtiek.
A Csoóri Sándor Programban nyolc év alatt 12 ezernél is több pályázat kapott támogatást.
Az egyházon belüli kis bázisközösségekre a középpontban.
Megjelent a 21. Vámbéry-antológia.
A pályát nagyjából öt perc alatt lehetett teljesíteni. A leggyorsabbnak idén is a csomai önkéntes tűzoltók bizonyultak, akik megvédték tavalyi címüket.
Pár éve elhelyeztek már néhány botlatókövet a holokauszt áldozatainak tiszteletére, de egy központi emlékművel még adós volt a város.
A konferencián neves szakemberek osztották meg tudásukat és tapasztalataikat a mentális egészségről.
Dobrovits Mihály átvette díszpolgári címét.
Sújtó és Mohos települések közt, Kányahegy kataszterében ért medvetámadás egy embert szombaton.
A versmondó szemlére 2024. november 13-án a költő születési évfordulója alkalmából szülővárosában, Ipolyságon kerül sor.
Teljes gyógyulást kívánunk az érintett betegeknek!
A Duna hangja – Vox Istria címmel, október első hétvégéjén rendezett nemzetközi kórustalálkozót a komáromi Concordia Vegyeskar.
Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a felvidéki magyar vállalkozások találkozóját.
Hamis weboldal bukkant fel a közösségi hálón - figyelmeztet a Kassai Közlekedési Vállalat.
Katakombák magyarja címmel került sor a Csemadok pozsonyi székházában Czapáry-Martincsevics András azonos című könyvének bemutatójára.