Péntek reggel baleset történt Komárom és Izsa között.
Idén kell befejezni a királyhelmeci szakközépiskola épületének rekonstrukcióját is, ez a megye egyik legrégebbi iskolaépülete.
Különösen örülnek minden fiú jelentkezőnek, hiszen egy néptánccsoportban rájuk ugyanolyan szükség van, mint a lányokra.
Ondrej Lunter, Besztercebánya megye alelnöke, valamint három megyei képviselő részvételével tartottak lakossági fórumot Almágy községben.
Tóth Hedvig Hesse kiskorától kötődik a természethez és érdeklődik a gyógynövények iránt.
... hanem betonból és acélból épül az új komáromi Duna-híd.
A tavaszi szünet idején nemcsak a Rozsnyói Bányászati Múzeumban, hanem Kassa megye más kulturális intézményeiben is színes programokon vehetnek részt a gyerekek.
Településmustrán Gömörben.
Nemesócsa és Tany között a 63-as főuton egymásba rohant egy kamion és egy autó.
A pályázatokat május 15-ig vagy a keretösszeg kimerítéséig lehet benyújtani.
Debrődön kialakítottak egy tematikus, kerékpárral is bejárható tanösvényt.
Mindkét nő őrizetben töltötte az éjszakát.
A célok, amiért még 1989-ben olyan lelkesen harcoltak, végül csak részben valósultak meg.
Nagymegyer és Bős közt rendőrségi figyelmeztető fény- és hangjelzéssel, nagy sebességgel előzgetett.
Két hónap elteltével sem kapott választ Kassa.
Kidőlt fák torlaszolják el az utat a Nádszeg – Nyárasd szakaszon.
A felújítási munkálatok mintegy 12 hónapig fognak tartani. A költségeket állami támogatásokból fedezik.
Támogatásban részesülnek a határ menti fiatal kisvállalkozók is.
A rőtvadak húzzák a rövidebbet.
Fának ütközött, majd visszaperdült az útra.
Visszaeső bűnözőről van szó, a férfi már hatszor volt büntetve.