2022. január 7., 12:47

Zárva voltak, mégsem szakadtak el olvasóiktól – két könyvtárban viziteltünk

A koronavírus jelentősen megnehezítette életünket. Még a könyvtárak mindennapjait is. Néhányszor kénytelenek voltak kitenni a „Zárva” táblát, ám a könyvtárosok ekkor sem tétlenkedtek. Megpróbáltak alkalmazkodni a szokatlan helyzethez. Komáromban, illetve Somorján különböző módszert alkalmaztak, mégis egyaránt eredményesek voltak.

komáromi könyvtár
Fotó: Szabó Péter Pál

A komáromi Szinnyei József Könyvtárban könyvfutár szállította a könyveket, de több olyan szolgáltatás érhető el itt, amely rendkívül innovatív, s további céljaik is figyelemfelkeltőek. Erről beszélgettünk Fabó Mária igazgatónővel.

A közösségi hálón olvastuk, hogy könyvfutár szolgáltatást indítottak, hogy ne szakadjon meg a kapcsolatuk az olvasókkal. Sikeres volt ez a kezdeményezésük?

Immár két éve kell alkalmazkodnunk a járványhelyzethez. Amikor nem nyithattunk ki, akkor mi mentünk el azokhoz, akik a vesztegzár idején is olvasni szerettek volna. Könyvfutár szolgálatot indítottunk!  Olvasóink telefonon vagy interneten rendelhették meg online katalógusunkból a kölcsönkönyveket, házhoz vittük a kért példányokat. Régebben már volt hasonló szolgáltatásunk, de akkor csak időseknek szállítottunk. Most viszont nem vezettünk be korhatárt.

Minden érdeklődőt kiszolgáltunk. Örömmel újságolhatom, hogy nagy az érdeklődés. Egyszerűen lediktálják, mit szeretnének megrendelni, munkatársaim kikeresik, aztán a sofőrünk pedig a megadott címre kiviszi a könyveket.

Majd az elolvasás után vissza is hozza, ő a mi könyvfutárunk. Aki viszont sétálni szeretne, és eljön hozzánk, átveheti a kiadó ponton az előre megrendelt kiadványokat. Ha elolvasta, akkor itt adhatja le. Természetesen szigorúan betartjuk az előírásokat. Például a visszahozott kiadványokat hét napig karanténban tartottuk. Ha véletlenül lenne rajta vírus, ezalatt egészen biztosan elpusztul, tehát nincs ok az aggodalomra. 

komáromi könyvtár - Fabó Mária
Fotó:  Szabó Péter Pál

Milyen a könyvfutár fogadtatása?

Nagyon kedvező a visszhang. Sofőrünkkel sokan beszélgetni is akarnak, nemcsak átvenni a könyvet. Be voltak zárva az emberek, nem volt kivel személyesen megosztani az örömöt vagy a bánatot. Megtörtént, hogy már háromszor is elment a lift, mert az egyik magányos hölgy szóval tartotta a munkatársunkat. Ebben a bezártságban az emberek vágynak arra, hogy valakivel találkozzanak, beszéljenek.

Amióta kinyithattunk, szeretnénk a könyvtárba csalogatni az embereket.  Szép az online, jó az online, de semmi sem helyettesíti a személyes találkozást!

Kik a könyvtár látogatói? A felnőtteken kívül vannak középiskolások és náluk fiatalabbak is?

Az alapiskolákkal állandó kapcsolatban vagyunk, programokat készítünk számukra. Idősek is nagyon sokan járnak. Akiket a legkevésbé tudunk elérni, azok a középiskolások. Terveink között szerepel az, hogy megfogjuk őket is, olyan programokat biztosítsunk, hogy ők is bejárjanak ide. A főiskola az már más, van itt egy egyetemi könyvtár Révkomáromban, azzal ezen a téren nem versenyezhetünk, de azért járnak hozzánk is. Itt is van resers munka, tanulószobánk is van, a kolléganő pedig sokat segít nekik, akár egy diplomamunka megírásában vagy kutatásaikban.

komáromi és somorjai könyvtárosok
Fabó Mária igazgatónő
Fotó:  Szabó Péter Pál

Hogy lehet megfogni a középiskolásokat? Egyre több a streaming szolgáltatás manapság, tehát egyre kevesebb az olyan diák, aki szeret olvasni...

Olyan beszélgető programokat szeretnénk kialakítani, ami egy mai középiskolást érdekel. Nem biztos, hogy nekik a klasszikusokat kell felolvasni, mert arra ekkor nehezen kaphatóak. De ha bármilyen olyan témáról, ami hozzájuk közel áll, beszélgetéseket szervezünk, akár egy kis kitérővel még a klasszikusokhoz is eljuthatunk.

Nagyon fontos itt a tanár szerepe, akár az osztályfőnöké, akár a magyar tanáré. Egy színházi előadást is meg lehet beszélni, tudom, hogy járnak a Jókai Színházba, tehát a könyvtár együttműködhetne a színházzal is. Mindig itt elemezhetnék majd az aktuális darabot, itt mindenki elmondhatja a véleményét!

Miként foglalkoznak az idősekkel?

Évek óta vannak szenior foglalkozásaink, még agytréningeket is tartunk!  Van egy kolléganőnk, aki képzett agytréner. Ezen kívül kézműves foglalkozásaink is vannak, de a terveink között szerepel, hogy az idősotthonokba is el foguk járni. Meglátásom szerint ez az a korosztály, amelyikre mindenképpen oda kell figyelni!

Napjainkban rengeteg új könyv jelenik meg, Még a címüket sem könnyű számon tartani. Milyen szempontok szerint rendelnek új kiadványokat? 

Ez bizony elég nagy probléma, hiszen az anyagi lehetőségünk korlátozott, a megyétől megkapjuk minden évben a „könyvbüdzsét”, amiből könyveket vehetünk. Ez változó, néha 5, néha évi 7 ezer euró, ami bizony nem sok. A városi önkormányzat is segít nekünk, de mi sem ülünk tétlenül, állandóan pályázunk, a Kulturális Alapnál és a Bethlen Gábor Alapnál. Valamikor több jön be, valamikor kevesebb. És ezt a dömpinget nem is lehet nagyon bírni. Ha összehasonlítom magunkat a magyarországi könyvtárakkal, bizony hatszor, hétszer több pénzt kapnak az államtól, mint mi...

Jelenleg  nemcsak a Covid nehezíti a dolgunkat, hanem az is, hogy ki kellett ürítenünk a főépületünket, mert felújítják. Viszont egy új épületet kapunk, új bútorral.

Körülbelül 100 ezres a könyvállományunk, 60%-40% a magyar és a szlovák könyvek közötti eloszlás. Ami újdonság, egy hangos könyv szekcióban gondolkodunk, szeretnénk hamarosan megnyitni ezt is. Megemlíteném az újdonságokkal kapcsolatosan, hogy Márai és Szinnyei szalont indítunk hamarosan könyvtárunkban, kétheti rendszerességgel. A Márai szalonunkban irodalmi eseményeket tervezünk, irodalmárokat, írókat, költőket fogunk meghívni. A Szinnyei szalon pedig egy társadalmi szalon lesz, amely a mindennapi problémáinkkal foglalkozik majd. Reméljük, eljöhetnek majd személyesen is az érdeklődők.

Ha valaki ajándékozni szeretne könyveket a könyvtár számára, megteheti ezt?

Igen, ez egy érdekes dolog, örömmel mondom, hogy a járvány alatt egy komplett könyvtárat, nagyon értékes könyvekkel ajándékozott nekünk valaki.  Vannak, akik a régi könyveiket is behozzák, de nem mindegyiket tudjuk átvenni, vannak olyan könyvek, melyek iránt már egyáltalán nincs érdeklődés, nekünk pedig a helyünk azért elég szűkös. De ha olyan könyv érkezik, amely jobb állapotban van, mint a miénk, akkor kicseréljük ezt, ha pedig olyan, amelyik nincs meg, azt átvesszük.

Most fogjuk megnyitni annak az úrnak a könyvtárát, aki sajnos nem akarja, hogy megnevezzük, de egy fantasztikus, 2500 könyvből álló kincset ajándékozott nekünk, igencsak értékes könyvekkel. Ez sem egy mindennapi dolog!

Házhoz megy az olvasnivaló

Arról, hogy milyen élményeket tartogat könyvek eljuttatása az olvasóhoz, Gendiar Tibor könyvfutárt kérdeztük.

komáromi és somorjai könyvtárosok
Gendiar Tibor könyvfutár
Fotó:  Szabó Péter Pál

„Ügyintézőként dolgoztam a könyvtárban korábban, aztán, amikor jött a Covid, azon gondolkodtunk, ha be kell zárni a könyvtárat, hogy tudjuk eljuttatni az olvasókhoz a könyveket? Kitaláltuk a házhoz szállítást.  Eleinte csak a ház elé vittem ki a megrendelt példányokat, itt vártam a megrendelő személyt, de ez hosszadalmas volt, sokat kellett várakoznom, míg valaki a lakótömbből lejött. Aki karanténban volt, az nem is mehetett nagyon ki, és ez így az időseknek sem felelt meg. Aztán úgy döntöttünk, hogy felviszem az emeletre is a megrendelt darabokat. Ez pedig azért volt bonyolult, mert sokan rengeteg könyvet rendeltek, alig bírtam felcipelni. Ezután határoztuk meg maximum 10 könyvben a könyvszállítást személyenként. Nagyon szeretem ezt a munkát, egyáltalán nem éreztem megterhelőnek a plusz feladatot. Sőt!

Egyenesen feltöltődöm, annyi kedves emberrel találkozom, mesélnek, kérdezgetnek, a véleményemre is kíváncsiak, valaki még csokoládét is ajándékozott nekem, annyira örül, hogy kiszállítom számára az új könyveket!”
A rendezvényeket tavaszra halasztották

A somorjai Zalabai Zsigmond könyvtárban a kiadóablak vált be a járvány alatt és pozitívum, hogy ekkor nőtt a 40-50 évesek olvasótábora. Pirk Ilona könyvtárvezető erről számolt be nekünk.

A járvány idején miként tartják a kapcsolatot az olvasókkal?

Tudom, hogy sok helyen volt különféle online szolgáltatás, mi viszont kisebb könyvtár vagyunk, és azt gondolom, hogy a távoktatásnál a gyerekek amúgy is sok időt töltenek a képernyő előtt. Van naprakész honlapunk és közösségi oldalunk is, ahova mindig feltesszük az aktuális információkat.

Az elsők között voltunk az úgynevezett ablakos kölcsönzésben. Ami nálunk nem ablak volt, hanem egy ajtó, de ez mindig működött, még akkor is, ha be kellett zárnunk.

Ha telefonon, e-mailben megrendelték a könyvet online katalógusunkból, még aznap elkészítettük ezeket és jöhettek értük. De ha a helyszínen, az ajtó előtt elmondta az olvasó, hogy melyik könyvet szeretné kölcsönözni, pár perc alatt kikeresték a kolléganők, és máris vihette, pedig csak hárman dolgozunk itt. Mivel jelenleg nyitva lehet a könyvtár, ezt az ablakot az oltatlanok számára tartjuk fenn. Eddig a visszaadott könyvek karanténban voltak néhány napig, most pedig minden könyvtár maga dönti el, hogy miképp jár el. Az olvasóktól, akik eljönnek hozzánk, kérjük az oltási igazolványt és korlátozott a könyvtárba látogatók száma. Van egy könyvbox is nálunk, ide elég bedobni a visszahozott könyvet, ezt mindennap ürítjük. A nyugdíjasok számára párszor kiszállítottuk a könyveket a lakhelyükre a kolléganőkkel, de nem volt rá nagy igény.

Mi a helyzet a könyvtári rendezvényeikkel?

Az elmúlt ősszel újra lehetett kisebb létszámban tartani könyvbemutatókat, de sajnos jóval kevesebben jöttek el, mint azelőtt.  Valószínűleg féltek a vírustól. Ezért sok bemutatót inkább tavaszra halasztottunk, addig csak javul a helyet.  Sokáig optimista voltam minden tekintetben, de most egy kicsit letörtem én is. Ha magamból indulok ki, eddig én is rengeteg kulturális rendezvényen vettem részt, most pedig én sem mentem. Az online, az nem nagyon fogott meg, mi egy kis könyvtár vagyunk, rengeteg ilyen szolgáltatás van már és ez nem ugyanaz, mi inkább kivárjuk a tavaszt.

Arra gondoltunk, hogy kinn fogjuk majd megtartani ezeket a szabadtéren, ha már jó idő lesz. Van Somorján egy csodás honismereti ház, ennek az udvarán lehetnének majd a beszélgetések, könyvbemutatók.

Sok-sok könyvbemutató maradt el, például a Fórum Intézet könyvei sem kerültek bemutatásra.

A gyerekek azért jöttek mostanság is, amíg lehetett, voltak bábelőadások. Igaz, mindössze egy osztály vehetett ezen részt, pedig lehetett volna akár ötven, hatvan gyermek is, de így is élmény volt! Inkább a magyar iskolából jöttek az alapiskolások mostanság, a szlovákból nem annyira. Ez is iskolafüggő.

Ha lesz rá igény, hogy online legyen mindez, akkor nyitunk erre, nem zárkózunk el semmi elől, de miről is szól a kultúra? A közösségépítésről!  Online össze lehet tartani a közösséget?!

komáromi és somorjai könyvtárosok
A somorjai könyvtárosok csapata: Németh Eleonóra (ül), Lukács Erika (balról) és Pirk Ilona könyvtárvezető
Fotó:  Szabó Péter Pál

Tapasztaltak változást az olvasók táborában Somorján?

Ami pozitívum, hogy nőtt az olvasók tábora a járvány alatt, most eljöttek, megtaláltak bennünket, talán több idő jutott a könyvek bújására. Jelenleg korlátozva van a látogatók száma a termekben, hát van, hogy többször kinn sorakoznak az emberek.

És a 40 – 50-es korosztály az, ami most talált meg bennünket. Új olvasók, akik bejelentkeznek hozzánk. Somorja már a környező településeket is kiszolgálja, ilyen Gútor, Szemet, Vörösmajor vagy Misérd.

A pandémia alatt volt időnk, nekünk könyvtárosoknak a könyvállományunk bővítésére, jelenleg ez ötvenezres. Pályázunk sokat, volt nyáron egy EU-s pályázatunk is, a győri könyvtárral együtt, sikerült új bútorokat szereznünk. Több mindent megcsináltunk a Covid alatt, a kolléganőkkel nagyon jó közösséget alkotunk.

Az viszont elszomorít, hogy második éve maradt el a márciusi könyvtárlátogatás, ekkor jött nagyon sok iskolás, nemcsak Somorjáról, de a környékről is. Ez nagy esemény volt számunkra. Csak bizakodni tudunk, hogy most másképp lesz. Amit örömmel mondok el, a kamaszok számára készítettünk egy szabadulószobát. Óriási volt az érdeklődés, amíg működhetett, nem volt könnyű szabad helyet találni. Szeretnénk folytatni mindezt!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.