Somorja
Somorja a Kisalföldön, a Felső-Csallóköz nyugati részén fekszik, az 1992-ben tóvá duzzasztott (Körtvélyesi-víztároló) Duna bal partjának közelében, Pozsonytól 24 km-re délkeletre, Dunaszerdahelytól 24 km-re nyugatra. A 63-as (Pozsony-Komárom) főút érinti a várost, az 503-es út Nagymagyaron keresztül (13 km) Szenc felé (28 km) teremt összeköttetést. A Komárom-Pozsony vasútvonal legközelebbi állomása a közeli Úszoron van (5 km), ahonnan 1915-től a hatvanas évekig mellékvonal vezetett a városba (teherforgalommal a 90-es évekig). Nyugatról Gútor, északnyugatról Dunajská Lužná, északról Úszor, északkeletről Nagypaka, keletről Bacsfa és Doborgaz, délnyugatról Rajka, délről pedig Dunakiliti községekkel határos. Déli határát a Duna korábbi főága alkotja, mely egyben államhatár is Szlovákia és Magyarország között. Északnyugati határa 1938-1945 között államhatárt alkotott Szlovákia és Magyarország között.
Somorja 1405-1465 között szabad királyi város volt, majd 1871-ig mezővárosi rangot viselt. Ezután nagyközségként volt Pozsony vármegye Somorjai járásának székhelye 1920-ig. A csehszlovák közigazgatásban is járási székhely maradt, egészen a Somorjai járás megszüntetéséig 1960-ban, ettől kezdve (egyben városi rangját visszakapva) mindmáig a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozik. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz (Komárom vármegye, Somorjai járás). Somorjához 1960-ban hozzácsatolták Csölösztőt, 1976-ban pedig (az 1940-ben Királyfiával és Bucsuházával egyesített) Tejfalu községet is, így alakult ki mai területe (44,35 km²). Elődközségei alkotják a városrészeket és a kataszteri területeket is, melyek a következőek: Bucsuháza (6,17 km²), Királyfia (2,25 km²), Csölösztő (5,76 km²), Tejfalu (6,45 km²), Somorja (23,72 km²).
1921-ben az akkor nagyközségi rangot viselő Somorjának 3144 lakosa volt, ennek 86,5 %-a magyar nemzetiségű volt, de számottevő volt a németek aránya is (4,5%). Somorján és Tejfalun népes zsidó közösség is élt az 1944-es népirtás előtt (1921-ben az izraelita vallásúak Somorján a népesség 8,4 %-át, Tejfalun 6,9 %-át alkották). 1939-ben (a mai területre vetítve) 4858 lakosa volt. A következő fél évszázadban (a várossá nyilvánítással, iparosítással, fejlesztéssel kapcsolatban) ez a szám két és félszeresére nőtt. Különösen gyorsan növekedett a város 1970-1991 között, amikor a gyarapodás 70,8 %-ot tett ki (7112-ről 12 051-re). Az 1990-es évekre a stagnálás jellemző, 2001-2011 között a város népessége újra gyors növekedésnek indult (4,8 %), szoros összefüggésben azzal, hogy a város a gyorsan fejlődő Pozsony agglomerációjába került és egyre többen költöztek ide a közeli nagyvárosból. Ezzel párhuzamosan növekedett a szlovák nemzetiségűek aránya is, akik nagyobb számban 1945 után jelentek meg Somorján, amikor magyar lakosságának egy részét áttelepítették Magyarországra. 2011-ben a lakosság többsége (57,4 %) még mindig magyar nemzetiségű, a szlovákok a népesség több mint egyharmadát alkotják (34,3 %). A gyorsuló asszimilációt mutatja, hogy 2009-ben kétharmadával több gyermek tanult magyar, mint szlovák nyelven. 1921-ben még a lakosság 73,2 %-a volt római katolikus vallású, 2011-re ez 65,2 %-ra csökkent. A városban élő roma közösség a lakosság 6,2 %-át teszi ki.
Nevét Szűz Mária tiszteletére szentelt középkori templomáról kapta. A Sancta Maria név az idők folyamán Somorjává alakult át. Először 1238-ban említik templomát „ecclesia Sancte Mariae” néven, de ezen azon oklevél hitelességével kapcsolatban kétségek merültek fel. Az első hitelesnek vélt írásos emlék 1285-ből származik, ebben Somorját „Villa Sancte Márie” alakban említik. 1287-ben Károly pozsonyi várispán kapta adományként. 1405-ben Zsigmond királytól szabad királyi városi jogokat és vámmentességet kapott, ekkor lakosai erődfallal vették körül. 1411-ben vásártartási jogot kapott. 1410-től többször elzálogosították. Mátyás 1465-ben megerősítette Somorja eredeti kiváltságait, 1589-ben azonban elvesztette szabad királyi városi rangját, s mezővárossá lett. Győr eleste (1594) után a város jelentősége megnőtt. Egykori erődítményeinek már nyoma sincs. 1580-ban Pálffy Miklós szerezte meg és a pozsonyi várispánsághoz csatolta. 1683-ban felégette a török. A 17. századtól a pozsonyi uradalom egyik központja, a Csallóköz nyugati részének gazdasági központja, ekkorra a középkori német lakosságának a többsége elmagyarosodott. A 16. századtól egymás után alakultak meg céhei. Előbb a szűcsök és gombkötők, majd a 17. századtól a kovácsok, a lakatosok, a bognárok, csizmadiák, molnárok, később az asztalosok, az ácsok, cipészek, fazekasok, szabók és kőművesek alakították meg céheiket. 1689-ben I. Lipót császár törvényhatósági és közigazgatási jogokkal ruházta fel. 1712 és 1805 között növekedett a város által tartható vásárok száma. A pálosok 1690-ben telepedtek meg itt és felépítették kolostorukat. A 18. században 13 malom és sörfőzde működött a településen. Az adóösszeírások szerint 1550-ben 110, 1564-ben 72, 1588-ban 69 portája adózott. 1870-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba került egy 540 darabos, a város határában előkerült pénzlelet egy része, amely 17. századi magyar uralkodók vereteit tartalmazta. 1715-ben 4 malma és 198 adózó háztartása volt. 1828-ban 412 házában 2990 lakos élt. 1876-tól 1899-ig rendezett tanácsú városi rangot viselő település volt. Hitelintézetét 1894-ben alapították. Az első világháború alatt területén hadifogolytábor működött, ahol főként orosz és olasz hadifoglyok raboskodtak. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Somorjai járásának székhelye volt. 1927-ben Khin Antal tanár múzeumot alapított a városban. Egykori gyűjteményeinek egy része, ma a pozsonyi Nemzeti Múzeum raktáraiban található. 1960-ban közigazgatásilag Somorjához csatolták Csölösztőt, 1976-ban Tejfalut, Bucsuházát és Királyfiát. Járási székhely rangját 1960-ban veszítette el, ugyanekkor azonban ismét várossá nyilvánították.
A város a Felső-Csallóköz kulturális és gazdasági központja: 1927-ben eredetileg itt hozták létre a Csallóközi Múzeumot, amely a második világháború utáni felszámolását követően 1964-ben Duna-szerdahelyen alakult újjá. 1976-ban helytörténeti múzeum jellegű Városi Honismereti Háza létesült, amely 1982 óta a Csallóközi Múzeum kihelyezett részlegeként működik. A város az 1991-ben alapított szlovákiai magyar kisebbségi könyvtár és levéltár, a Bibliotheca Hungarica és az 1996-ban létrejött Fórum Kisebbségkutató Intézet székhelye, 1990 óta itt rendezik meg a Samaria Régi Zenei Napokat. A két világháború között Somorja és Vidéke, az 1950-es években Horný Žitný ostrov – Felső-Csallóköz címmel jelent meg járási hetilapja; a Somorja és Vidéke (Šamorín a okolie) című kétnyelvű közéleti lapja 1991 óta jelenik meg. A 21. század elején magyar tanítási nyelvű alapiskolával (Corvin Mátyás Magyar Tanítási nyelvű Alapiskola), 1954-ben alapított magyar tanítási nyelvű gimnáziummal (Madách Imre Gimnázium), 1968-ban alapított magyar tanítási nyelvű Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézettel, 1983-ban alapított vegyes, szlovák–magyar tanítási nyelvű Vendéglátóipari Szaktanintézettel rendelkezett. Jelenleg élelmiszer- és építőanyag-ipara jelentős; nagy hagyományokra visszatekintő méntelepén versenylovakat és tenyészméneket tenyésztenek. 2014-ben itt épült fel Szlovákia legnagyobb lóversenypályája. A 13. században épült román kori templomát, amely 1789-ben került a református egyház használatába, 1449-ben gótikus stílusban építették át. A városháza a 16. században reneszánsz, a paulánusok temploma és rendháza 1778-ban barokk, evangélikus temploma 1784–85-ben barokk-klasszicista, ma kiállító- és hangversenyteremként működő zsinagógája 1912-ben historizáló stílusban épült.