Komárom a Csallóköz délkeleti csücskében, a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál fekszik, a Kisalföld sík vidékén. A város közigazgatási területén, Lándorpusztánál ömlik a Vág-Dunába a Nyitra, torkolatánál egy folyami sziget is kialakult (Apáli). Ez a vidék gazdag élővilágával, ártéri erdeivel természetvédelmi terület. 110 m-es tengerszint feletti magasságban terül el, keletről és északról a Vág-Duna és annak holtága, délről a Duna alkotja természetes határát. Az Erzsébet-sziget csaknem a város teljes hosszában végighúzódik és a hajógyár, valamint a kikötő által használt Kis-Duna-ág választja el a várostól. Kiváló helyzete révén már az ókorban fontos kereskedelmi utak keresztezték itt egymást és ez megalapozta a város későbbi fejlődését. A középkorban itt volt az egyetlen olyan átkelőhely (gázló) a Pozsony és Buda közti 200 kilométeres folyamszakaszon, amely az év minden szakában, nagyobb egységek (kereskedőkaravánok, hadseregek) számára is használható volt. A folyam szabályozása előtt a Komárom feletti szakaszon a számtalan mellék- és holtág, Szőny és Dunaalmás térségében mocsár, tovább Budapestig pedig a folyamig ereszkedő hegyek alkottak természetes akadályt. Pozsony és Budapest között ma is csupán Komáromnál ível át kettős híd (közúti és vasúti) a Dunán. A város fekvése napjaink térszerkezetében is rendkívül előnyös (pontosan félúton fekszik az egykori és a mai magyar főváros között). Komárom több kistáj metszéspontjában fekszik, az Alsó-Csallóköz, a Győr-Tatai-teraszvidék, a Zsitva-torok, az Alsó-Vágmente és az Érsekújvári-sík találkozik a város területén. Az Erzsébet-híd (közúti) és a vasúti híd köti össze a magyarországi Komárommal. Fontos közlekedési csomópont, vasúti összeköttetése van 1896 óta Pozsonnyal, 1910 óta Érsekújvárral is. 1914-ben kötötték össze Észak- és Dél-Komárom pályaudvarát, ekkor épült a gútai vasútvonal is, melyet 2003-ban felszámoltak. A 63-as országos főút Pozsonnyal (100 km) és Párkánnyal (48 km), a 64-es út pedig Érsekújváron (30 km) át Nyitrával (68 km) köti össze. Az 573-as út Gúta (23 km) és Vágsellye (55 km) felé teremt összeköttetést. Komárom Szlovákia második dunai kikötője (teher- és személyforgalom). Komárom nyugatról Csallóközaranyos, északnyugatról Megyercs és Keszegfalva, északról Vágfüzes, északkeletről Martos, Ógyalla, Szentpéter és Hetény, keletről Izsa községekkel határos. Déli határát (mely egyben államhatár is) a Duna alkotja. Egyetlen déli szomszédja a magyarországi Komárom.

Jelenleg (1996 óta) Nyitrai kerülethez és a Komáromi járáshoz tartozik. A város területe (103,17 km²) két kataszteri területre (Komárom, Őrsújfalu) és 11 városrészre oszlik. 1920-ig Komárom vármegye székhelye és egyben törvényhatósági jogú város (1745-1870 között szabad királyi város). 1923-tól a csehszlovák közigazgatásban elvesztette törvényhatósági jogát és a Komáromi járás székhelye lett (1928-ig Pozsony megye része, ezután 1938-ig Szlovákia tartományé). 1938-1945 között Magyarországhoz csatolták, újra törvényhatósági jogú város és a kibővített Komárom megye székhelye. 1945 után újra járásszékhely (a Komáromi járás 1949-ig a volt Csallóközi járással azonos Komárommal kiegészítve, 1960-ig 8 községre terjed csak ki, 1960-tól máig változatlan területű). 1960-1996 között a Nyugat-Szlovákiai kerület része. Komárom területe 1939-ben 26,42 km². 1945 után nagy folyamatosan nőtt a területe, 1954-ben Kavát, 1960-ban Gadócot csatolták Komáromhoz. 1960-tól területe 79,96 km², 1979-ben Őrsújfalu (22,92 km²) hozzácsatolásával területe 102,88 km² lesz.

A város népessége 1945-ig túlnyomórészt magyar nyelvű és nemzetiségű volt. A kitelepítések során először került jelentős szlovák lakosság a városba, egyben 9000 komáromit telepítettek át Magyarországra (az akkori lakosság kb. 40 %-át). Az 1947 utáni iparosítás és városfejlesztés eredményeként (hajógyár felépítése) a népességszám növekedésnek indult és 1950-1980 között megduplázódott (16 343 főről 32 520-ra), ezzel tovább csökkent a magyarok arányszáma, akik azonban még mindig a lakosság többségét alkotják, bár számarányuk minden népszámlálással kevesebb (1991-2011-ben 63,5 %-ról 53,8 %-ra). 2001-2011 között 50 év után először a város népessége is csökkent mintegy 8 %-kal. A szlovákok a város lakosságának egyharmadát teszik ki. A város a 16-17. században a magyar reformáció egyik központja volt, az ellenreformáció óta azonban római katolikus többségű (2011-ben 44 %) jelentős református közösséggel és teológiai akadémiával.

A magyar törzsek 9. századi letelepedése után Ketel vezér kapta meg a csallóközi területeket. Fia, Alaptoma a Vág-Duna közben (mai Komárom területén) építette fel Komárom várát, amely Komárom vármegye névadója és első székhelye is lett. Városi jogait 1265-ben IV. Bélától kapta. A királyi várat egy időben Csák Máté bitorolta és birodalmának déli védőbástyájává tette. 1318. november 3-án vették vissza a király seregei. Közben több birtokosa is volt, majd 1527-ben I. Ferdinánd serege egy napi lövetés után elfoglalta. 1529-ben meghódolt a Bécs ellen vonuló szultán serege előtt, de az nem hagyott benne őrséget, ezért kardcsapás nélkül került vissza. 1551. augusztus 11. hajnalán törökök támadtak Komáromra, azonban visszaverték őket.1594-ben olasz építészek átalakították, ekkor tűnt el a középkori mag. Még az év őszén a török hatalmas hadsereggel próbálta meg bevenni a várat, azonban a Braun Erasmus vezette végvári vitézek egy hónapos hősies küzdelemben kitartottak a hideg évszak beköszöntéig. A városnak 1606-ban református kollégiuma, 1649-ben katolikus gimnáziuma létesült. 1663-ban a török közeledtére megerősítették, korszerű védművekkel látták el. A kurucok meg sem próbálkoztak ostromával. 1715-re az ország ötödik legnagyobb városává fejlődött. 1763-ban földrengés sújtotta. 1783-ban II. József a vár elbontását rendelte el, majd 1785-ben a városnak adta. 1808-ban ismét bővítették és megerősítették, kiépült külső erődrendszere. 1809-ben ide menekült I. Ferenc a francia hadak elől. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a komáromi vár különleges szerepet játszott. 1848 tavaszán az esztergomi nemzetőrök merész akciója következtében vér nélkül került magyar kézre. 1848. szeptember 17-én tűzvész pusztította. 1848 decemberétől az osztrákok folyamatosan ostromolták Komáromot. A várost 1849. április 22-én mentette fel a Damjanich János és Klapka György vezetésével érkező magyar sereg. 4 nappal később, 1849. április 26-án határában zajlott a komárom-szőnyi csata (első komáromi csata), amelynek során sikerült áttörniük az ostromgyűrűt. A második komáromi csata Komárom várának védői, Görgei Artúr és Klapka György parancsnoksága alatt), valamint a várat ostromló osztrák-orosz sereg között zajlott 1849. július 2-án. A fiatal magyar sereg bátor helytállásával és fegyelmezettségével sikeresen verte vissza a számbeli fölényben levő ellenség támadását. A csatát július 11-én sikertelen áttörési próbálkozás követte (harmadik komáromi csata). A Duna jobb partján vívott ütközetben Görgei vereséget szenvedett az osztrák seregtől. A vár a továbbiakban Klapka György parancsnoksága alatt jelentős osztrák erőket kötött le, és csak jóval a fegyverletétel után október 2-án kapitulált. Az 1850-es években továbbépítették és hatalmas, 60 000 katonát befogadó erődítménnyé vált. A mai magyarországi város területe a 19. század végéig Szőny része volt Újszőny néven. E településrészt 1896-ban hozzácsatolták Komáromhoz, azután hogy 1892-ben elkészült a Duna két partját összekötő Erzsébet híd. Ezután az északi részt Öregkomáromnak is nevezték, hogy a déli parton fekvő Komárom-Újvárostól megkülönböztessék. Az akkor még egységes városnak 1910-ben 22 337 lakosából 19 924 magyar, 1248 német és 768 szlovák volt. 1919-ben, az északi rész csehszlovák megszállásakor a két városrész elszakadt egymástól, amit a trianoni békeszerződés 1920-ban megerősített. 1939 és 1945 között a város az átmenetileg visszaállt magyar uralom alatt újra egyesült. 1941-ben a lakosság 96%-a magyar volt. 1944-ben a lakosság nyolcadát kitevő zsidó lakosságot koncentrációs táborba hurcolták. Komárom térségében 1945 januárjában heves páncélosütközet zajlott, a város ostroma azonban viszonylag nagyobb civil veszteségek nélkül ment végbe. Január 21-én éjjel 46 bombát dobtak a városra a szövetséges bombázás során, nagyobb kár azonban nem keletkezett. A második világháború után az északi rész ismét Csehszlovákia része lett. 1945-ben magyar lakosságából 9000 főt kitelepítettek, helyükre szlovákok jöttek. A szocializmus éveiben a város gyors fejlődésen ment keresztül, itt hozták létre Csehszlovákia legnagyobb hajógyárát. 2003-ban alapították és 2004-ben itt kezdte meg működését a három egyetemi karral rendelkező Selye János Egyetem.

Komárom a szlovákiai magyarság kulturális központja számos kulturális, politikai és oktatási intézménnyel (Selye János Gimnázium, Selye János Egyetem, Jókai Színház, Duna Menti Múzeum). Kamarazenekar, városi művelődési központ, több könyvtár (Szinnyey József könyvtár, egyetemi könyvtár). Gazdasági jelentősége az országos jelentőségű nagyüzem, a hajógyár hanyatlásával erősen csökkent, ipari parkja nincs. Komáromban nyomda, bőrgyár, cipőgyár és Őrsújfalun bútorgyár üzemel. Idegenforgalmi jelentősége nagy, történelmi belvárosában számos /főként 18-19. századi/ műemlékkel (Szent András r.k. templom, református templom, evangélikus templom, városháza, Tiszti pavilon) és az újonnan épült Európa-udvarral. Országos jelentőségű műemléke az épségben fennmaradt (16-19. századi) komáromi erődrendszer (Öregvár, Újvár, Nádor-vonal). 1979 óta az Apáli-sziget természetvédelmi terület.