Ünnepélyesen átadták a somorjai Korona felújított épületét - KÉPEKKEL
Hétvégén ünnepélyes keretek keretek között adták át az egykori pálos kolostor felújított épületét Somorján, amelyben később a somorjaiak által közismert Korona is működött.
A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium épületében 2018. február 28-án tartott projektnyitó konferenciával hivatalosan is elrajtolt a Modern kolostorok elnevezésű, SKHU/1601/1.1/030 megjelölésű nemzetközi projekt, amelynek Somorja központjában található egykori kolostor felújítása is részét képezte.
Sárai-Szabó Kelemen győri perjel a projektnyitó alkalmával hangsúlyozta: a győri Szent Mór Bencés Perjelség és a somorjai Korona felújítására irányuló projekt megvalósítása során mindkét helyszínen
olyan épületek kerülnek felújításra, amelyek azért készültek, hogy befogadjanak és életterei legyenek egy közösségnek. A projektet megközelítőleg egymillió euróból finanszírozták.
2016-ban kezdődött együttműködésnek köszönhetően a győri Szent Mór Bencés Perjelséggel 2017-ben az Interreg program keretében sikeres pályázatot nyert Somorja és Győr, így az önkormányzat nekiláthatott a kolostor felújításának. Természetesen nem az egész épületet sikerült felújítani, de a kihívás előttük áll. A projektmenedzser pedig Fašangová Lea volt, aki a mozgatórugója volt az egész projektnek.
Egy közösség életében mindig nagy dolognak számít, ha létszámában, szellemiekben, vagy anyagiakban gyarapodik. Somorján ragaszkodnak a múlthoz és a hagyományokhoz, hiszen van mire büszkének lenni, van mit továbbadni az utódoknak.
Számunkra, somorjaiak számára elsősorban közösségi teret jelent, amelyet tartalommal kell megtöltenünk. A Koronát azok számára újítottuk fel, akik ki akarják venni részüket Somorja társadalmi és kulturális életéből, új színnel töltenék meg az épületet. Bízom benne, hogy a projekt keretében a győri Szent Mór Bencés Perjelség épületével együtt olyan teret sikerült létrehoznunk, amely minden befogadó javát szolgálja majd” – hangzott el Orosz Csaba nyitóbeszédében.
– mondta. Bárdos Gábor, Somorja volt polgármestere pedig úgy fogalmazott: egy közösség álmai válnak valóra a Korona épületének helyreállításával. Zárósorként pedig Bél Mátyás szavaival élt, miszerint ,,ez az épület a város ékköve”.
Az intézmény falait Myjavec Pál, római katolikus plébános áldotta meg.
A Korona Udvar Zenei Napok kétnapos rendezvény keretében pedig számos programmal készültek a szervezők az érdeklődőknek.