Gyűjtést hirdet Rozsnyó önkormányzata a város egyik büszkeségének, Andrássy Franciska szobrának a felújítására.
Az ütemterv szerint haladnak Krasznahorka várában a felújítási munkálatok az alsó és a középső várban, illetve a vár alatti területen.
A hívek erejének köszönhetően újult meg a 110 éves ragyolci Magyarok Nagyasszonya római katolikus templom.
Télen pár hónapra felfüggesztik a kültéri munkálatokat.
A pozsonyiakat leginkább a főpályaudvar állapota zavarja, valamint a Kő tér a PRIOR áruházzal épületével és az egykori Kijev szállóval együtt.
Az új kassai főkonzulátus világosan láttatja, hogy Magyarország kormánya kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy Magyarország és Szlovákia között a barátság, a kapcsolatok és az együttműködés folyamatosan fejlődjenek.
Az önkormányzat a projektet úgy dolgozta ki, hogy a terület többféle sportra is használható legyen.
A Fő utcán található, hatvan évvel ezelőtt állított emléktáblát Batsányi János születésének 260. évfordulója alkalmából újíttatták fel.
Komárom önkormányzata felújította a Béke utcai óvoda épületét.
A tervek szerint a fürdő a jövő nyári szezonra újra megnyílhat.
A támogatás teljes összege 3,770 millió euró.
A napokban is zajlik a lévai vár kúttornyának felújítása, amelynek költségeit a Nyitra Megyei Önkormányzat állja.
A rendezvény idejére lezárják a közúti forgalom elől a Lánchidat, ezért az arra járók és a résztvevők zavartalanul piknikezhetnek az útpályán.
A terveknek megfelelően halad Krasznahorka várának a felújítása, a munkálatoknak 2025 és 2026 fordulójára be kellene fejeződniük. Az építőanyagok árának emelkedése miatt azonban több millió euróval drágább lesz a felújítás.
Az UNESCO világörökség részét képező izsai római kori katonai tábort tenné attraktívabbá turisztikai szempontból Nyitra megye önkormányzata.
A gimnázium épülete mögött, a parkban található sportpálya felújítását tervezik Füleken.
A város 2,1 millió eurós támogatást kapott a projektre az Interreg programból és az állami költségvetésből. Társbefektetőként Besztercebánya megye 400 ezer eurós támogatással járult hozzá a projekthez.
Pozsony megye tervei szerint átfogó felújításon esik át az éberhardi táj- és természeti park.
Szavazatával ön is hozzájárulhat, hogy megmeneküljön egy fontos szakrális műemlékünk.
Az egykori intézőlak, a 19. században virágzó Andrássy-gazdaság intézőjének szolgálati lakása ezután kávézónak ad otthont.
A projekt 15 építési objektumot foglalt magában, utakat és járdákat újítottak fel, valamint egy kereszteződést és egy körforgalmat is kiépítettek.
2023 májusában hivatalosan is átadták Léva felújított történelmi sétányát.
Az elmúlt hónapokban komoly fejlesztések valósultak meg a kékkői várkastélyban.
Hamarosan kezdetét veheti az Ipolysági Városi Könyvtár épületének teljes felújítása. Mivel a könyveket ideiglenesen egy másik épületbe kell áthelyezni, az intézmény 2023. március 20-ától zárva van.