2022. május 23., 17:06

Turizmus a Mátyusföldön

Kodály Zoltán kulturális öröksége, az Esterházyak történelmi lábnyoma, a Kis-Duna menti falvak látképét díszítő vízimalmok színesítik a Mátyusföld idegenforgalmi kínálatát. A régió igencsak gazdag turisztikai lehetőségekben. A kultúrtörténeti, víztani, gazdaságtörténeti és természeti értékek megtartása, illetve jó célú kihasználása egyértelműen érdeke és egyben feladata a mikrorégió településeinek.

A felújított jókai vízimalom
A felújított jókai vízimalom
Fotó: A szerző felvételei

A Mátyusföld néprajzi tájegysége a Kis-Dunától északra, a Kis-Kárpátok és a Vág közti területen fekszik. Északon nagyjából Trencsén környékéig terjed. Lakói délen zömében magyarok, északon pedig szlovákok. A régió nagy része közigazgatásilag Nagyszombat megye alá tartozik, mai központjának Galántát tartják. Azt a várost, ahol a neves zeneszerző és népzenegyűjtő, Kodály Zoltán töltötte gyermekkorát, és amely két Esterházy-kastéllyal büszkélkedhet. Az egyik a reneszánsz, a másik Közép-Európa egyik legszebb neogótikus kastélya. 

Kodály örökében

Kodály Zoltán emlékének és örökségének ápolásában elévülhetetlen érdemeket szerzett a Csemadok. A több mint fél évszázaddal ezelőtt megálmodott Kodály Napok rendezvény máig a zene megtartó erejével szólítja meg és hozza össze a legjobb kórusokat. Kodálynak azonban nemcsak szellemi, hanem tárgyi örökségét is őrzik Galántán. A neogótikus Esterházy-kastély felújított északi szárnyában állandó kiállításként tekinthető meg a Kodály-emlékszoba. 

Évszázadok spiráljában, az Esterházyak nyomában 
A galántai neogótikus Esterházy-kastély felújított délkeleti tornya
A galántai neogótikus Esterházy-kastély felújított délkeleti tornya

A neogótikus Esterházy-kastély az elmúlt években felébredt évszázados álmából. Galánta városa és a Neogótikus Kastélyért Polgári Társulás közös erővel, pályázati forrásokat és minisztériumi lehetőségeket kihasználva kezdett neki a nemrég még romos állapotú kastély felújításának. Ahogy a felújítás vezetői mondják, „szalámi módszerrel” haladnak a munkálatokkal, mindig akkora darabot újítanak fel a kastélyból, amekkorára épp lehetőségük van. A közelmúltban, a szlovák kulturális minisztérium támogatásából sikerült befejezni a második világháború alatt lerombolt déli torony renoválási munkálatait. A torony földszintjén és a rusztikus csigalépcsővel összekötött emeleteken állandó kiállítást rendeztek be „Galánta az évszázadok spiráljában” címmel. A torony szobáiba 125 kőlépcső vezet. A földszinti tárlat a kastély építésének egyes fázisait, az első emeleti a 19. századbeli nemesség lakáskultúráját mutatja be. A második szinten régészeti kiállítást, míg a harmadikon, paneltárlat formájában, a kastélyt és annak uradalmi életét ábrázoló képeslapokat talál az érdeklődő. A hatalmas magasságban kialakított belső terek miatt a harmadik emeleten úgy érzi magát az ember, mintha egy épület hatodik emeletén tartózkodna. A déli torony tetején kialakított kilátóról ellátni a környező falvakig, tiszta időben még a Zobor, vagy akár a Kárpátok is megvillantják körvonalaikat – magyarázza Takács Mihály, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatója és Pekarovics György, a felújításban segédkező Pro Renovatione nonprofit szervezet igazgatója, galántai műemlékvédő. 

A déli torony és a Kodály-emlékszoba mellett a kastély csodaszépen felújított északi tornyában üzemelő, tematikus Esterházy kávéház vonzza a látogatókat. Vezetője, Takáč Zsolt már gasztronómiai márkaként is engedélyeztette az Esterházy de Galan-tha nevet. Az északi tornyot és a kastély idegenforgalomba való bekapcsolását több Interreg-projekten keresztül népszerűsítették már. Nemrégiben a kávézó mellett egy tematikus Esterházy éttermet is nyitottak, amelyről megtudtuk, hogy a hagyományos mátyusföldi gasztronómiát helyezik előtérbe, és neves, eddig külföldi éttermekben dolgozó hazai szakácsokat csábítottak el Galántára, hogy bemutassák az igazi Esterházy gasztronómiát.

Megy a gőzös a Galandiába

A Galántára látogatók már nem csak az Esterházyak és Kodály örökségének eredhetnek nyomába. Hosszú évek óta tartó huzavona lezárultával idén tavasszal újra megnyitott a Galandia fürdő. Szelle Zoltán, a fürdő ügyvezetője örömmel számolt be arról, hogy végre ismét hét medence – négy benti és három kinti – várja az érdeklődőket, egybenyitott külső és belső tér, új csúszdák teszik izgalmassá a helyet. A gyerekek számára egy kismedencét és egy skeight-élményparkot létesítettek. A masszázs- és szau-naszolgáltatások is megmaradtak, a vendégeket finn, pára és infraszauna várja majd. Szelle Zoltán hozzátette, nagyon sokat fektettek a Galandia gasztronómiai szolgáltatásaiba, a családokra szeretnének fókuszálni. A nyári szezonban a Galandia fürdőhöz turistavonattal is el lehet majd jutni. A járgány, amely gyorsan a gyerekek kedvencévé vált, a városi buszjáratot helyettesíti – árulta el a polgármester, Peter Paška.

Malmok a Kis-Dunán 
A tallósi vízimalom
A tallósi vízimalom

A Kis-Duna és a Vág háromszögében fekvő Mátyusföld életét mindig is meghatározta a víz közelsége, amelyet elődeink hatékonyan használtak ki a gazdasági életben. Ennek a hagyománynak a továbbvivői a térségben található, ma már a néprajzi örökség részét képező vízimalmok is. Az erőforrásként vízi energiát felhasználó malomszerkezetek többnyire folyók vagy patakok mellé emelt épületek, melyek gépeit vízikerék hajtotta. A Galántai járásban két ilyen ékkő is található: a jókai és a tallósi malom. A mátyusföldi régióban az elmúlt években sikeresen kiépítették a Kis-Duna menti vízi turizmust is.

Ebben nagy munkája volt az Öreg-Feketevíz Helyi Akciócsoportnak is, amely Interreg projektes leaderpartnerségben kezdte el fejleszteni a vízi turizmus lehetőségeit a Kis-Dunán.

Aki a Mátyusföldön kenuzni, csónakázni, evezni szeretne a Kis-Dunán, a tallósi, illetve a jókai vízimalmok állomásain talál ehhez alkalmas eszköztárat. Az evezős túrák többnyire szervezettek, magáncégeken keresztül lehet túrákat szervezni – árulta el Kovács Lajos, az akciócsoport elnöke. Szőke Gusztáv, a jókai vízimalom őre elmesélte, nemrégiben ő maga is vásárolt egy kisebb, hatszemélyes motorcsónakot, amelyet szervezett, vezetett vízitúrákhoz vehetnek majd igénybe az érdeklődők. Mint mondta, a tavaszi hónapok végén már beindul a turistaszezon a malmok környékén, a májusi, júniusi hónapokban sok környékbeli iskola is ellátogat a Kis-Duna menti malmokhoz. 

A mátyusföldi malmok a Nagyszombat megye által fenntartott Galántai Honismereti Múzeum gondnoksága alatt állnak. A Kis-Duna menti vízimalmokat a megyének a nagy Interreg alapokból sikerült, illetve sikerül majd felújítani. A jókai vízimalom Délnyugat-Szlovákia figyelemre méltó, többszintes technikatörténeti műemléképülete, 2019-ben adták át a felújított építményt és az azt övező szabadtéri múzeumot.

A helyiek elmondása szerint főleg rozst őröltek itt, és a távolabbi környékről is ide jártak a gazdák. A partról a malomba való bejárást az 5 méter hosszú híd biztosította. A revitalizált műemlékvédelmi gyöngyszem a mátyusföldi idegenforgalom közkedvelt helyszíne, csakúgy, mint a szintén cölöpös tallósi malom, amelyre szintén komoly rekonstrukció vár. Takács Mihály múzeumigazgatótól tudjuk, hogy a felújítási munkálatoknak már jócskán el kellett volna kezdődniük, de a koronavírus-járvány megnehezítette a pályázatok körüli papírmunkát. A malmot szinte teljes egészében szétszedik, mivel az alsó tartócölöpök egészen elhasználódtak. A felújítási munkálatok nagyjából júniusban kezdődnek majd el, így a nyári hónapokban a mátyusföldi turizmusból kimarad a tallósi vízimalom. A malom környékén látogatóközpont is épül majd. Jelenleg az egyre népszerűbb Malomcsárda étterem csábítja a vendégeket, akik tudják, hogy a festői szépségű Kis-Duna mentén a csodaszép vízimalom pompás látványával és a mátyusföldi illatos levegővel nem lehet betelni.

Megjelent a Magyar7 hetilap 20. számában.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.