Második alkalommal tanácskoztak a Felvidéken Kárpát-medence közgazdászai.
Ugyanolyan feltételekkel lehet Horvátországba utazni, mint a COVID-19 világjárvány előtt - tájékoztatott a külügyminisztérium a közösségi hálón.
Páratlan történeteket hallottunk Oszitól és Sanyitól
Ismét egy különleges élménnyel lehetnek gazdagabbak azok, akik ellátogatnak a Rozsnyói járásban található Domica-barlangba.
A nyári idényben speciális kerékpárbusz jár majd a tokaji térségbe, illetve több rendszeres buszjáratot tesznek alkalmassá kerékpárok szállítására a gömöri, szepességi, abaúji és zempléni régió irányába.
A Terra Incognita programon keresztül 1,89 millió eurót oszt szét az idén Kassa megye az idegenforgalom fejlesztésével kapcsolatos projektekre.
A zágrábi kormány egy új turizmusról szóló törvényt készít elő, amivel korlátozni szeretnék a zsúfolt területeken a turisták számát.
A drágulás nem marad el.
Régebben sokat utaztam világszerte, de rájöttem, hogy nem kell feltétlenül külföldre menni ahhoz, hogy az ember szépet és érdekeset lásson. Azt szeretnénk elérni, hogy erre a helyiek is rádöbbenjenek.
Turisztikai szempontból rendívül sikeres volt a tavalyi év Kassa városa számára, a nyári hónapokban látogatottsági rekordok dőltek meg, s ez a trend a következő időszakban is folytatódott.
Kedvezményes és ingyenes túrákkal, máskor nem látogatható barlangokkal várják egész hónapban az érdeklődőket.
A magyarországi vendégeknek elsősorban a földrajzi és kulturális közelség miatt lehet vonzó a régió.
Több létesítmény bele is bukott a bevételhiányba, amit a szigorú megszorító intézkedések és a vendégek elmaradása okoztak.
A beruházás tervezett költsége 1,44 millió euró, az építkezést 2034-ig visszafizetendő hitelből finanszíroznák.
Évről évre vonzóbb turisztikai célponttá válhat.
A korábbi években maximum 40 áldozata volt a hegyeknek.
Barcelonát nem elég egyszer látni.
Akinél a ’merjünk nagyot álmodni’ egy tizenöt szobás borhotelben teljesedett ki, rendezvénytérrel és külön borászattal.
Az elmúlt időszakban számos dél-szlovákiai községben lendült fel a borturizmus. Ezzel kapcsolatosan kérdeztük a polgármestereket.
Japán a határellenőrzés enyhítésével igyekszik fellendíteni a turizmust.
Workshop könyvbemutatóval és vetélkedővel.
Információs központ nyílt a galántai Esterházy kastély déli tornyában.
Életét vesztette egy szlovák állampolgár egy törökországi turistaközpontban.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma júliusban 1 294 608 fő volt, elérte a járvány előtti, 2019-es szint 80 százalékát, a tavalyi év azonos időszakához képest pedig több mint 140 százalékkal nőtt.