Várhosszúrét

A község a Rozsnyói-medence déli részén, a 600 méter fölé magasodó Szilicei-fennsík északi lábánál, a Csermosnya-patak jobb partján fekszik, a Rozsnyó-Torna vasútvonal mentén, Rozsnyótól 8 km-re délkeletre. A 16-os főútról a Berzétéhez tartozó Bakpusztánál leágazó, Hárskútra (4 km) vezető mellékúton közelíthető meg. Határa felnyúlik a Szilicei-fennsíkra is, határának mintegy felét a fennsíkon található, a Szlovák Karszt Nemzeti Park részét képező erdővel borított terület foglalja el. Nyugatról Jólész, délről Szilice, Jablonca és Körtvélyes, keletről Hárskút, északról pedig Krasznahorkaváralja községekkel határos. Déli határa 1881-ig megyehatárt alkottt Gömör-Kishont és Torna vármegyék között.

A Kassai kerülethez és a Rozsnyói járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után mindvégig a (változó területű) Rozsnyói járáshoz tartozott. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Rozsnyói járás). Területe (14,02 km²) az elmúlt száz év során csak minimális mértékben változott.

1910-ben 592, 1921-ben 611, 1938-ban pedig 634, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1945 után észak-gömöri szlovák telepesek érkeztek a községbe. Magyar többségét napjainkig megőrizte, 1991-2011 között azonban a magyar nemzetiségűek aránya 92,8 %-ról 76,1 %-ra csökkent, a szlovákoké pedig csaknem háromszorosára, 6,7 %-ról 18,7 %-ra növekedett. 1991-2011 között a község lakossága 9,1 %-al gyarapodott (671 főről 732-re). A lakosság túlnyomó többsége (78,8 %) római katolikus vallású, a reformátusok aránya 5,9 %.

A település a Krasznahorka várához tartozó major körül keletkezett a 14. század elején. Első írásos említése 1338-ból származik, amikor Krasznahorka tartozékaként "Huziureth" alakban szerepel. A Bebek család birtoka volt, lakói főként juh és kecsketenyésztéssel foglalkoztak. Kialakulásánál a magyarságnak jutott a főszerep, magyar neve az újkorban is csaknem kizárólagos. A betelepülő vlachok elsősorban szintén magyarok, de kerültek közéjük rutének is. Népességére károsan hatottak az ismétlődő török pusztítások majd a hódoltság és a pestisjárványok. A későbbi betelepülők túlnyomó része magyar, kevés szlovákkal, még kevesebb lengyellel és ruténnel keveredve. 1427-ben csak egy portával adózott. 1567-től több török támadás is érte, egy ilyen során 1570. február 1-jén a török felégette a falut, lakosságának nagy része pedig elmenekült, mások fogságba estek. A török pusztítás és a járványok hatására ebben az időben lakossága a korábbi negyedére csökkent. 1578-ban a kihalt Bebek család után az Andrássyak lettek birtokosai. Lakói a 17. század végéig pásztorkodással, majd mész és szénégetéssel foglalkoztak. 1667-ben az Andrássy családnak 34 jobbágytelekkel, 10 fél telekkel és 2 zsellérrel adózott. A falu a 18. században kezdett jobban benépesülni. A falu első, egy tantermes iskolája 1820-ban létesült. 1828-ban 103 házában 716 lakos élt, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak. 1835-ben a várhosszúréti kastélyban született Andrássy Dénes, az Andrássy-kastély a második világháború után elpusztult. 1871-ben a falu a templommal szemben új iskolát épített, mely a mai napig is működik. 1907-ben hivatalos nevét Krasznahorkahosszúrétről Várhosszúrétre változtatták. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz.

A községben magyar alapiskola és óvoda egyaránt működik. Szent Györgynek szentelt római katolikus temploma 1754-ben épült barokk stílusban, a 20. század elején historizáló stílusban átalakították. A templom szomszédságában áll az 1871-ben épült iskolaépület, melyet ma is használnak. A falu határában található az 1964-ben felfedezett 1,1 km hosszú Krasznahorkai-barlang (Buzgó-barlang), mely 32 méteres állócseppkövéről híres. A Buzgó-forrás a 19. század második fele óta ismert búcsújáróhely.