Megvan a Duna Menti Múzeum új igazgatója
A Nyitra Megyei Önkormányzat december 11-én tartotta az idei utolsó rendes ülését, amelyen elfogadta a megye jövő évi kiegyensúlyozott költségvetését: annak bevételi és a kiadási oldalán az ideinél kisebb összeg, 273 millió euró szerepel. Arról is döntött, hogy 2024. március 1-től majd Paterka Pál igazgató irányítja a komáromi Duna Menti Múzeum tevékenységét – számolt be az újságíróknak a Magyar Szövetség komáromi járási székhelyén ma megtartott közös sajtótájékoztatón Csenger Tibor, e párt megyei alelnöke, valamint annak frakcióvezetője, Farkas Iván, és helyettese, Becse Norbert.

Farkas Iván elmondta: a nagyon feszes 2024-es évi költségvetés elfogadását több szinten, hosszas előkészületek előzték meg, mivel az nem csak megyei hatáskör, hanem a személyi jövedelemadóból (SZJA) befolyó bevétel nagyságának alakulása is befolyásolja, ami a pénzügyi tárca vonatkozó döntésétől is függ.
– fejtette ki.
Szerinte ennek okai a következők: a várható recesszió a gazdaságban, a bérek befagyasztása (a közszférában jövőre nem várható valorizáció) és a munkanélküliség mértékének növekedése.
– hangzott el. Hozzátette: a hétfői megyei döntés értelmében a dologi oldalon 4,3 millió euróval csökken Nyitra megye bevétele, s azon belül 3 millió euróval lesz kisebb az adóbevétel.
Mint mondta: e megye fenntartásában 62 oktatási, 26 szociális, 2 egészségügyi intézmény is működik. A megyei fennhatóság alatt álló, illetve támogatott összes intézmény igazgatójának megüzente: a fenntartásukra, működtetésükre, energiaköltségeikre megvan az anyagi fedezet, s e téren nem kell csökkentéstől tartani. A várható kisebb megyei bevétel miatt azonban a beruházási, felújítási, karbantartási oldalon lesznek bizonyos csökkentések. „A tőke jellegű bevételek esetében nem építünk légvárakat, s e téren 34 millió euró helyet visszaestünk 264 ezerre, ám évközben ez a helyzet alakulásától, további anyagi források szerzésétől függően módosítható lesz. Tehát nem csak a fontos sarokszámok módosultak, hanem a költségvetés összeállításának módszertana is.”
A hasonló helyzet kialakulásának elkerülése érdekében ezentúl sokkal szigorúbban ellenőrzik majd ezeket a szervezeteket.
Azután Csenger Tibor az elhangzottakat azzal egészítette ki, hogy a megye déli régiója esetében eddig prioritásnak számított útfelújításra 2024-ben nem lesz költhető az eltelt hat évben megszokott 7 millió euró. Ez a 3. osztályú utak korszerűsítését célzó, dologi kiadás ugyanis kimaradt az elfogadott, jövő évi költségvetésből. A Magyar Szövetség azonban annak kapcsán elvi kiegészítést nyújtott be, amely szerint ha az áprilisban-májusban várható zárszámadásból kiderül: az idei évet többlettel zárták, akkor e többletpénzből 2024 nyarán mégis sor kerülhet útfelújításokra.
Kiemelendő az, hogy az útfelújítás terén 2023-ban volt legjelentősebb a teljesítés. Most fejeződtek be azok az útfelújítások, amelyeket öt évvel ezelőtt az IROP keretben kezdtünk el. Közel 300 kilométer utat újítottunk fel, abból 160 kilométert az idén…Lezárult az előző uniós költségvetési ciklus, s megyei szinten is sikerült az összes nyitott pályázatunkat lezárni. Majd 2024-ben várjuk az új uniós költségvetéssel kapcsolatos pályázati kiírásokat, s az újabb projektdokumentáció megvalósítása 2025-26-ban következik. Ezért minimalizáltuk a jövő évi tőke jellegű kiadásokat” – magyarázta a megye alelnöke.
Azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy ezentúl a megye 130 olyan hídjának javítására is jobban fókuszálnak, amelyeket a szakemberek a nagyon rossz állapotuk miatt 5.,6.,7.kategóriába soroltak. „Azok közül a legégetőbb felújításra szoruló 20 híd projektdokumentációján dolgozunk, sajnos, 13 a déli régióban található, vagyis a legrosszabb állagú hidak a tájainkon vannak…”
Majd a Kisprojekt Alap nemrég lezárult felhívásáról, illetve a határon átnyúló támogatásokról is beszélt:
Az önkormányzatunk ma döntött a ránk eső 9400 euró kifizetésérl. Megjegyzem: hatszoros a túljelentkezés… A Pest megyével közös társaságunk, a Pontibus EGTC ellenőrző bizottságába pedig ma két új tagot választottunk: Orosz Örsöt és engem.”
A továbbiakban közölte, hogy eddig Nyitra megye saját anyagi forrásból egy-egy rendelőintézetet működtetett Párkányban és Vágsellyén, ám ma harmadikként jóváhagyták a nagytapolcsányi rendelőintézet megalakítását is, amely 2024. március 1-tl fog működni. A majdani igazgatót megválasztó bizottságba pedig a Magyar Szövetség részéről Baranyay Zsolt megyei képviselő került be.
Becse Norbert további három témáról beszélt. Örömmel tudatta, hogy mivel két megyei kulturális intézmény (a Komáromi Regionális Művelődési Központ is) esetében hiányzott a törvény által előírt kétnyelvű megnevezés, ezért azok magyar nyelvű nevét utólag pótolják. Majd elmondta, hogy a komáromi Szinnyei József Könyvtár felújításával kapcsolatos „papírozás” során kiderült: az Eötvös utcai főépületét érintő egyik telekrész városi tulajdonban van. Ezért megyei-városi telekcserével rendezik a tulajdonjogi viszonyokat.
Kérdésemre Paterka Pál elmondta: 2006-2008 között múzeumpedagógusként, régészeti feladatokat is végezve, már dolgozott a DMM-ben. Mivel a jelenlegi munkahelyén történő felmondása után, januárban a jövendő munkahelyi viszonyaival, feladatkörével ismerkedik, februárban pedig a jelenlegi munkahelyén tanítja be az utódját, ezért csak március 1-től foglalja el az igazgatói posztját. Egy modern múzeumot akar kialakítani, jelentős tartalmi megújulással és új állandó kiállítással. Az értesülései szerint a főépület felújítása gyors ütemben halad, így a tervei megvalósulhatnak a közelgő jelentős évfordulókig: 1825. február 18-án Jókai Mór születésének 200., 2026-ban pedig a DMM fennállásának 140. évfordulója lesz.