2023. július 12., 17:24

Rendkívüli ülést tartott a Nyitra Megyei Önkormányzat

A nyári szabadságidény ellenére, július 12-én is tanácskozott a megyei képviselőtestület Nyitrán. A fontos határozatokról Farkas Iván, a Szövetség párt megyei frakcióvezetője tájékoztatta portálunkat.

Rendkívüli ülést tartott a Nyitra Megyei Önkormányzat
E kép egy korábbi megyei tanácskozáson készült
Fotó: Facebook

„Első mai napirendi pontként megvitattuk azt a Komárom város és Nyitra megye közti telekcserét, amely érinti a komáromi kórházat. Ez elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy a kórházat üzemeltető Agel Slovakia Rt. benyújtsa a tervezett beruházások megvalósításához szükséges, jelentős uniós támogatás elnyerését célzó kérvényét. Az érintett telekcserére vonatkozó szándékot már a legutóbbi rendes testületi ülésen elfogadtuk, most pedig minőségi többséggel jóváhagytuk a vonatkozó szerződést” – mondta el a frakcióvezető.

Majd hozzátette: az ülésük következő napirendi pontja is e témával függött össze.

Nyitra megye módosította, illetve az adott törvényhez igazította a vagyongazdálkodási rendeletét azért, hogy a jövőben a maihoz hasonló szavazásokra majd ne csak rohamtempóban egy nap, hanem több idő álljon a rendelkezésünkre. A szükséges lépésekre vonatkozó határidőket ugyanis minden esetben szigorúan be kell tartani. Ezentúl ilyen esetekben, először a megyeelnök fog saját hatáskörében dönteni, azután az önkormányzat szavaz a szerződés jóváhagyásáról”

– magyarázta.

Azután arról számolt be: a mai tanácskozáson kibontakozott komoly vita után a megyei önkormányzat azt is megszavazta, hogy hamarosan a megyében található összes település, illetve helyi önkormányzat számára legfeljebb 5 ezer eurós támogatást nyújt. A vonatkozó pályázati felhívás már e napokban felkerül a megye honlapjára, a kapott támogatásokat pedig ez év végéig fel kell használni.

„A megpályázható összeg majd kisebb beruházásokra és nagyobbak társfinanszírozására, illetve építkezések kapcsán a projektdokumentáció költségeinek fedezésére, esetleg szociális és kulturális tevékenység támogatására használható fel” – hívta fel a pályázni szándékozók figyelmét e lehetőségre.   

Mint mondta: sor került a megyei költségvetés ötödik módosítására is, amelyben a magyarlakta térségeket érintő, fontos tételek is szerepelnek.

„Bizonyos anyagi forrás el lett véve a megyei hivataltól és olyan intézményektől, amelyek a tervezettnél olcsóbban valósítottak meg egyes beruházásokat. Ellenben jóváhagytuk azt, hogy 86 ezer eurót kaphat a Vág-Duna-Ipoly régió az Eurovelo 6-os kerékpárút Karva és Párkány közti, hiányzó szakaszának kiépítésére. Továbbá a vegyes tannyelvű, Vágsellyei Szakközépiskola részére, amely országos viszonylatban egyedüliként képez lótenyésztőket, két ló vásárlására 20 ezer eurós támogatást biztosítunk. Mivel a igény mutatkozott lift beszerelésére és az előcsarnok korszerűsítésére a párkányi rendelőintézetben, ezért e célra 65 ezer eurót szavaztunk meg. A közbeszerzés után megdrágult a Komárom, Gúta és Vágselye között megépített 2. osztályú út burkolatfelújítása, ezért a 65 ezer eurós többletköltséget szintén fedezi a megye. A lévai múzeum részére 16 ezer eurós támogatásról döntöttünk, mert beszakadt a kútja. Az érsekújvári Egészségügyi Szakközépiskola pedig 250 ezer eurót kaphat az épülete részleges korszerűsítésére, mert a megye által bő egy évvel ezelőtt a szepességi szerzetesrendtől megvásárolt komplexum nagyon elhanyagolt állapotban volt” – konkretizálta a támogatásokat. 

Hozzátette: e módosítás azt az 1,77 millió eurót is tartalmazza, amely a korábban említett, egyenként maximum 5 ezer eurós községi támogatásokat foglalja magában.

Végül Farkas Iván elárulta: a megyei önkormányzat mai ülésén a Nyitra Megyei Futballakadémi bő egyéves tevékenységét is megvitatta, s úgy határozott, hogy a megyei főellenőr minden érintett sportklubban ellenőrzi majd a megyei pénzeszközök felhasználását, mert fennáll bizonyos hiányosságok gyanúja…   

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.