2022. június 30., 20:01

Ma is kötelez a túlélők fogadalma - a holokausztra emlékeztek Dunaszerdahelyen

A gyűlölet és az emberi élet semmibevétele uralja sajnos jelenkorukat is, amelyet – a múltból tanulva – meg kell fékeznünk! Ez a tanulsága annak a megemlékezésnek, amelyet a dunaszerdahelyi zsidó temetőben tartottak június 26-án, vasárnap.

 

Holokauszt megemlékezés - 2022 Dunaszerdahely
Novák Mária túlélő a megemlékezésen
Fotó: Reczai Lilla

Kétévnyi elszigeteltség, félelem a járványtól, és sokak számára a szeretteik elvesztése felett érzett fájdalom után Sziván hónap 27. napján (június utolsó vasárnapján – idén 26-ára esett a megemlékezés, a szerk. megj.) újra együtt emlékezhetett a dunaszerdahelyi zsidó közösség a városból és környékéről elhurcolt, s meggyilkolt zsidó testvéreik nevét őrző emlékhelyen. 

A múltról a jövőnek

Az 1933 és 1945 közötti tizenkét év iszonyú szörnyűsége máig érezhető, hiszen a több ezres zsidó közösség a töredékére apadt. 

S mivel a megemlékezés a múltról, de a jövőnek szól, a dunaszerdahelyi zsidó temetőben is az volt a fő üzenet: soha többé ne történjen meg ez a szörnyűség.

– Minden évben azokra emlékezünk, akik után nem maradt senki, aki felidézné arcukat, mondataikat, tetteiket. A szerencsésebbek, akik a koncentrációs táborból, munkaszolgálatból hazatértek, fogadalmat tettek, hogy minden év Sziván hónap 27. napján együtt gyújtanak majd mécsest a vérzivataros kora nyári napok emlékére, amelyek örökre megváltoztatták közösségünk életét – mondta Schwartz József, a dunaszerdahelyi zsidó hitközség vezetője. 

– Hetvennyolc év múlt el azóta. A mai generációk nevében biztosítok mindenkit arról, hogy mindig emlékezni fogunk a holokauszt áldozataira, harcolni fogunk az antiszemitizmus, az idegengyűlölet és a durvaság ellen. Tanultunk a múlt hibáiból, keményen fogunk küzdeni azért, hogy ne foszthassanak meg bennünket újra az álmainktól. 

A holokauszt során emberek millióit gyilkolták meg.

A dunaszerdahelyi áldozatok neveit a zsidó temetőben felállított emlékfal őrzi, Kutak Adrienn, ipolysági keramikus művész alkotása. Pontosan 2700 név található az emlékművön, majdnem a fele az akkori Dunaszerdahelynek.

Holokauszt megemlékezés - 2022 Dunaszerdahely
Az emlékfal, a holokauszt áldozatainak nevével
Fotó:  Reczai Lilla

A sok rossz, ami a jelent meghatározza, a háború és a világjárvány mellett azt is látni kell, hogy a közösség ereje a kétszeresére nőtt, mondta Richard Duda, a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetségének elnöke.

 – Békeidőben az ember mellett észrevétlenül suhannak el a mindennapok. Ám, ha valami rossz dolog történik, akkor tudatosítjuk csak igazán, hogy a közösség mindannyiunk számára biztonságot nyújt. Még akkor is számíthatunk a másikra, ha mások vagyunk, mert osztozunk az őseink által felállított és vallott értékekben. Erről szól a judaizmus is. Egy csepp zsidó vér bizonyítja a közösségünkhöz való tartozás jelentőségét. Ezt sosem szabad felednünk! – tette hozzá Richard Duda. 

Szívszorító történetek

Szlovákia izraeli nagykövete, Eitan Levon is részt vett a dunaszerdahelyi megemlékezésen, aki tiszteletteljesen meggyújtotta az első emlékfáklyát az elhalálozottak neveit viselő emlékfal előtt. Szívszorító volt látni azokat a túlélőket, akik az emlékfalnál található fáklyához egyesével járultak, hogy a fáklya meggyújtásával tiszteletüket és megbecsülésüket róják le az elhalálozottak előtt. Kovács Péter (Öcsi bácsi) például egyike volt a holokauszt idején bújtatott gyermekeknek. A megemlékezés végén kerestem, szerettem volna vele beszélgetni, de azt mondta, hogy még mindig nagyon nehéz szavakba önteni az emlékeket. 

Novák Mária a kauferingi lágerben született 1945. január 8-án. 

– A szüleimet elhurcolták Dunaszerdahelyről, s Oswiecim (Auschwitz) volt az első megálló, ahol édesapámat leszállították.

Édesanyámnak szerencséje volt, hogy bírta a munkát, még ha akkor állapotos is volt velem. Ő több tábort is megjárt, végül megszülettem a németországi Kauferingben. Heten születtünk ott, hála az égnek mindannyian túléltük. Dokumentumfilmet is készítettek rólunk.

Ekkor találkoztunk valamennyien magyarországi, brazíliai, izraeli, torontói, dunaszerdahelyi túlélők, majd a film kapcsán elvittek bennünket Auschwitz-Birkenau-ba. Nagyon keserves volt, de édesanyám ennyi tiszteletet megérdemel. Ő is túlélte a haláltáborokat, újból férjhez ment, s van egy öcsém, akivel remek a kapcsolatom. Beszéltem a gyermekeimnek és az unokáimnak a haláltáborokról, és abban bízom, hogy soha többé nem kell kiállnunk efféle borzalmakat! – jegyezte meg Novák Mária.

Schwartz Józsefnek is vannak túlélő rokonai. A nagymamájának sikerült, viszont elvesztette testvéreit és az édesanyját. A helyi zsidó hitközségnek jelenleg ötvenhét tagja van, és igyekeznek bevonni a fiatalokat a munkába.

Holokauszt megemlékezés - 2022 Dunaszerdahely
A megemlékezés résztvevői
Fotó:  Reczai Lilla

 

Az elhunytakért szóló imát az Izraelből származó David Adri rabbi mondta. 

A gyűlölet világszerte nagyon erős. Ebben a médiának, a névtelenséget biztosító világhálónak is hatalmas szerepe van. Mint ahogy abban is, hogy hirdesse, az erőszak és a rasszizmus nem járható út. Inkább arra kell törekedni, hogy a sokszínű világban keressük a békés egymás mellett élés lehetőségét.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/26. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.