Hogy ne felejtsük a példáját! - Esterházy-emlékhely Komáromban

A mártír sorsú gróf Esterházy János emléktábláját, Turi Török Tibor szobrászművész ajándékát leplezték le pénteken a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpontban. A házigazda intézmény, az Esterházy Akadémia és a Felvidéki Értékőrzők képviselői hársfát ültettek az új iskolakápolna elé annak emlékére, hogy 80 évvel ezelőtt, 1942. május 15-én Esterházy János nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt a szlovák parlamentben.

Fotó: A szerző felvétele

Az emberséget, a szeretetet, az önzetlenséget, a mindvégig kitartást és a bátorságot ünnepelték Komáromban.

A Trianon után kisebbségi sorba került felvidéki magyarsággal sorsközösséget vállaló politikus előtt tisztelgünk ma, aki azért lépett politikai pályára, hogy segítse az övéit. S hogy ennyi idő távlatából még ma is segítsen minket”

– mondta köszöntőjében Madarász Róbert, a Marianum igazgatója. Emlékeztetett, Esterházy János 1928-ban segítő kezet nyújtott a felvidéki katolikus kisszeminárium ügyét országos összefogássá emelő mozgalomnak, s a közreműködésének is köszönhetően egy év alatt felépült a mai iskolaközpontjuk elődje, a Marianum Katolikus Kisszeminárium és Internátus, „hogy a felvidéki magyarságnak a véréből való papot, tanítót és értelmiséget nevelhessen”.

Madarász Róbert végigtekintett a két világháború közötti felvidéki magyar politikus életútján: kiállt a kisebbségi sorba került magyarok nyelvi, kulturális és gazdasági jogaiért, de az első bécsi döntés után elvárta a magyar kormánytól a szlovák lakosság jogainak betartását is a visszacsatolt területeken.

Nemet mondott a zsidó honfitársai deportálását elrendelő alkotmánytörvényre, és később is igazi keresztény politikusként az elnyomottak, üldözöttek oldalára állt. Támadta őt a szélsőjobb, később a kommunista diktatúra, de ő szó szerint élte meg az Evangéliumot: „aki követni akar, tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét, megtalálja azt”.

Az Istenre mondott IGEN iskolájában ma a 80 évvel ezelőtt a szlovák parlamentben elhangzott NEM-re emlékezünk. Emléktáblát leplezünk le, s fát is ültetünk. Egy hársfát, amelynek gyökerei abba a földbe kapaszkodnak majd, melyet Esterházy is oly´annyira szeretett. A 80 évvel ezelőtt általa elutasított törvényre hivatkozva Komáromból is több száz zsidó családot deportáltak. Az első állomásuk a komáromi gettó volt, mely 1944 áprilisa és júniusa között éppen itt volt, a zsinagógától a temetőig húzódó területen. Ha Esterházy szellemisége él, akkor a felvidéki magyarság feltámad!”

– szögezte le a Marianum igazgatója.

Molnár Imre történész, Esterházy-kutató

Fotó: A szerző felvétele

Molnár Imre történész, Esterházy-kutató örömét fejezte ki, hogy újabb Esterházy-emlékhellyel gazdagodtunk, ami – méltóképpen a gróf által ránk hagyott örökséghez – a széles körű összefogás jó példája. Megjegyezte, Esterházy szerette Komáromot, ahol gyakran megfordult, s az itteni bencések vagyonáért, iskolájának megtartásáért is rendszeresen interpellált a prágai parlamentben. Az is javarészt neki köszönhető, hogy a bencés és a premontrei rendet a két világháború között nem tudták megszüntetni, s megmaradt a magyar jellege.

Mivel Esterházy János szívügye volt az ifjúság, a gyermekek nevelése is, és számára az iskola elsősorban az értékmegőrzés helye volt, a velük kapcsolatos gondolataiból is idézett:

A magyar gyermekkel a születése pillanatától kezdve foglalkozni kell. Neki éreznie, tudnia kell, hogy őrködnek felette, hogy gondját viselik. A lelkében ott kell élnie annak a büszke tudatnak, hogy ő magyar, akire az a nehéz hivatás vár, hogy minden poklokon keresztül megőrizze nyelvének és kultúrájának tisztaságát, erejét (...). A jövő gyermekeink, ifjaink, akik ma még a mieink, ám attól kezdve, hogy ők a szülői házon és az iskola falain kívül másfelé is megfordulnak, már ezer polip nyújtogatja feléjük karjait, hogy megrontsa a keresztény és nemzeti gondolaton felépülő lelki világukat. Ezért legyen a szülő és a pedagógus az első és a leglelkiismeretesebb őrt-álló, aki állandó vigyázz-állásban őrködik (...).”

Esterházynak később azzal kellett szembesülnie, hogy „zsidó bérenc, magyar féreg” jelzőkkel illetik, főleg a zsidótörvény meg nem szavazása után, majd a szovjet és később csehszlovák fogvatartói részéről is mérhetetlen gyűlölet övezte. „A méltatlan bánásmód közepette sem tudták átnevelni – legyőzni, mert tudta, hogy hová tartozik, és mi az Istentől kapott hivatása. Így maradhatott ő a felvidéki magyarok számára Isten ajándéka, megüzenve nekünk: mi is találjuk meg a magyar és keresztény gyökereinket, a küldetésünket e világban!

Az ő szavaival szólva: Akik magyaroknak születtünk, magyarok akarunk maradni, magyarok és keresztények. Mert minden nemzet elpusztul, amely az Istent megveti, és céljait nem az Istenen keresztül akarja elérni. És azt akarjuk, hogy az itteni szlovák és német testvéreink is boldoguljanak. Együtt kell küzdenünk egymásért. Bízzunk Istenben, aki megsegít bennünket munkánkban!”

– idézte Esterházy Jánost kutatója, Molnár Imre.

Az emléktáblát Kiss Róbert atya, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke áldotta és szentelte meg. Az ünnepi aktuson jelen volt a Komáromi Zsidó Hitközség vezetőségi tagja, Novák Tamás is. Az ünnepség résztvevői megtekinthették a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Esterházy-emlékkiállítását.