„Egyszer volt, hol nem volt...” - Színjátszó találkozót tartottak Csákányházán
Kilencedik alkalommal rendezték meg az „Egyszer volt, hol nem volt...” színjátszó találkozót, amely idén is a mese, a közösség és a hagyományok jegyében zajlott. A rendezvénynek ezúttal Csákányháza adott otthont, ahol hat lelkes csapat mutatta be felkészültségét: Csákányháza, Fülekpüspöki, a füleki Štúr utcai óvoda, Ragyolc, valamint a füleki Daxner utcai óvodások, akik két mesével is színpadra léptek.
A találkozó célja, hogy a gyermekek játékos formában ismerkedjenek meg a magyar és más népek meséivel, miközben az irodalmi szövegek életre kelnek a színpadon. A szervezők számára kiemelten fontos, hogy a mesék világa hidat képezzen generációk, közösségek és kultúrák között.
Matúz Tímea, a SZMPSZ Óvodák Alapszervezetének elnöke portálunknak elmondta, a rendezvény megvalósulásához számos támogató és segítő járult hozzá.
- részletezte Matúz Tímea.
A színvonalas előadások a felkészítő óvónők elhivatott munkáját dicsérik, akik nagy gondossággal készítették fel a gyermekeket.
“Még a tavalyi évben megbeszéltük óvodánk igazgatónőjével, hogy idén mi is részt veszünk a színjátszó találkozón. Nagy örömmel és izgalommal fogtunk hozzá a gyerekek felkészítéséhez, a Rátóti csikótojás című mese dramatizálásához. A próbafolyamatok jó hangulatban teltek: sokat nevettünk, játszottunk, miközben a gyerekek egyre magabiztosabban sajátították el szerepeiket. Ez volt az első alkalom, hogy ebben a felállásban részt vettünk ezen a találkozón, így különösen nagy élmény volt számunkra. Az előadás nagyon jól sikerült, rendkívül büszkék vagyunk a gyerekekre, akik ügyesen és bátran szerepeltek. A pozitív élmények hatására jövőre is mindenképp szeretnénk bekapcsolódni. Köszönjük szépen a szervezőknek a kiváló hangulatot, nagyon jól éreztük magunkat!” - nyilatkozta Bozó Emma Dorina, a füleki Štúr utcai óvoda óvónője.
A rendezvény nemcsak a mesék bemutatásáról szólt, hanem a közösségépítésről is: a baráti és szakmai beszélgetések tovább gazdagították az élményt, lehetőséget teremtve a tapasztalatcserére és a kapcsolatok erősítésére.
- hangsúlyozta Matúz Tímea.
Hajdók Hajnalka,a SZMPSZ Losonci Területi Választmányának elnöke zsűritagként is részt vett az eseményen.
“Nagy örömömre szolgál, hogy zömmel népmeséket hoztak a csoportok, így az anyanyelvi nevelés mellet a népi kultúra, a mesevilág egy szeletével is megismerkedhetnek. A zsűritársaimmal megállapítottuk, hogy évről-évre igényesebb előadást hoznak a csoportok. Zseniálisak voltak a kosztümök és a díszlet is. Úgy gondolom, hogy egy-egy ilyen találkozó alkalmával a kollégák is inspirálják egymást, és az ötleteket továbbgondolva térnek vissza a következő évben” - emelte ki.
Hozzáfűzte továbbá, hogy a mesedramatizációnak rengeteg előnye van: fejleszti a kommunikációt a gyerekek ez által bátrabban fejezik ki magukat a mindennapi életben.
- nyilatkozta Hajdók Hajnalka.
A tartalmas programot Mács Katalin foglalkozása zárta, amely különösen nagy örömet szerzett a résztvevő gyerekeknek.