2023. októbar 6-án a lévai zsinagógában került sor az ünnepélyes díjátadóval egybekötött kiállítás megnyitójára, amelyre egész Szlovákiából érkeztek résztvevők. A díjátadás mellett a verseny fennállásának 60. évfordulóját is megünnepelték.
A szakértői zsűri tagjai Jana Migašová, Eva Čarnoka, Martina Chudá és Richard Aradský voltak, akik a nyolc kerületi pályázatról továbbjutott művészeti alkotásokat értékelték a zsűri elnöke, Karol Félix festőművész vezetésével. Az országos pályázatra 178 szerző összesen 343 műalkotással nevezett, amelyből a zsűri 49 szerző 59 művét jutalmazta egy fődíjjal, s 25 különdíjat és 24 elismerést adott át. A lévai kiállításon összesen 98 szerző 126 alkotása látható.
A Bősről származó autodidakta textilművész, Bokros Rozália textilalkotásaiért kapott díjat, a téralkotások kategóriában. Az elismerést a Melankolikus én, a Tóban és az Őszi fürdőzés című rezervnyomásos, shibori textilfestéssel készült művekből álló gyűjteményével érdemelte ki.
Az ősi japán, shibori szövetfestési technikát alkalmazva különleges textilműveket alkot, melynek végtelen lehetőségei által egyedivé és megismételhetetlenné változtatja a szövetet kizárólag természetes, növényi eredetű, illetve ökológiai színezékekkel. A különböző eljárásokkal – kötözés, hajtogatás, öltés, fércelés, préselés, redőzés, gyűrés – az anyag egyes részeitől elzárva, azaz taszítva a festéket, mintákat hoz létre. Az anyag blokkolására használt elemei korlátozzák a festék átjutását, így egyes területek színesek, mások pedig fehérek maradnak. Játszik a formák kiszámíthatatlanságával, szövetkezve a lehetőséggel és egyesülve a véletlennel, hogy sokféle egyedi, változatos és megismételhetetlen mintát hozzon létre. A természetből és megéléseiből inspirálódva igyekszik az érzéseit kézzelfoghatóvá tenni, színekbe és formákba öntve az anyagon. A shibori minták tökéletes tökéletlensége által belső utazásra hívja az embereket, ahol találkozhatnak önmagukkal.
Művészete egyszerre spirituálisan absztrakt és realista-figuratív. Kedveli a formák kiszámíthatatlanságának játékát, a megismételhetetlen alakzatok sokszínűségét. Kísérletező típus, törekszik egyfajta érzéki és letisztult megnyilatkozásra. Munkáira jellemző a befelé fordulás, majd a kívülre való építkezés. Alkotásaiban dominál a kék szín, melynek árnyalatai számtalan formában és csaknem az összes művében megjelennek”
– méltatta művészetét Balla Rita, művészetelemző legutóbbi kiállításán.
A lévai tárlat egészen november 3-áig látogatható a Barsi Múzeum helyiségeiben és a lévai zsinagógában.
Bokros Rozália a Pécsi Tudományegyetemen fejezte be tanulmányait. Az első, ezért talán a legfontosabb állomás életében a No Discipline című kiállítása volt 2019-ben, az NFG klubban, Dunaszerdahelyen. Ez indította el a művészi pályán, majd a Képzőművészeti Spektrum, a nem-professzionális képzőművészeti alkotások progresszív versenye óriási fordulatot hozott az életébe. Többszörös díjazottja volt a regionális, kerületi és országos fordulóknak (2020-ban tiszteletbeli elismerést kapott, 2021-ben és 2023-ban Téralkotás díjat) és 2021-ben elnyerte az év felfedezettjének járó Rácz László-díjat. 2023-ban vált a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének tagjává, és mutatta be műveit a Csallóközi Múzeumban az Intuíciók csoportos kiállítás keretében.