A tervek szerint halad a kassai Alsó kapu felújítása
A Kassa Fő utcáján található Alsó kapu régészeti komplexum rekonstrukciója komolyabb komplikációk nélkül halad, a föld alatti munkák túlnyomó része már elkészült. A város vezetése és a kivitelező is megerősítette, hogy a beruházás még az október 4-re tervezett Nemzetközi Békemaraton előtt befejeződik.
Az Alsó kapu átfogó felújítása – a múzeumtól a Fő utca és a Roosevelt utca kereszteződéséig, összesen 150 méteres szakaszon – február közepén indult. A munkálatok költsége 2,7 millió euró, amelyet nagyrészt uniós forrásokból finanszíroznak.
A városi hivatal emlékeztet arra, hogy az Alsó kapu környékén hosszú ideje statikai problémák és vízszigetelési gondok jelentkeznek. A felújítás fő célja megakadályozni, hogy a felszíni víz bejusson a múzeuba. A Betpres cég ügyvezetője, Roland Ďurko szerint jelenleg szanálási és bontási munkák zajlanak, ezután következik a szigetelés elhelyezése.
Jaroslav Polaček főpolgármester elmondta, az építkezés a jóváhagyott ütemterv szerint halad, és eddig nagyon elégedett a munkálatokkal. „Több tucat ember dolgozik a helyszínen, hogy még vonzóbbá tegyék ezt a teret. Az Alsó kapunál voltak olyan részek, ahol, főként esők után, sok víz gyűlt össze. Ennek most véget vetünk. Újdonság, hogy szikkasztó gödrök létesülnek, hogy a lehető legtöbb vizet a mélyebb talajrétegekbe vezessük. Emellett szeretnénk helyreállítani azt a kis patakot is, amely egykor a Fő utcán folyt” – mondta. Egyúttal jelezte, előkészítés alatt áll egy projekt azzal kapcsolatban, hogy rendkívül könnyű villamosok visszatérjenek a Fő utcára.
Áprilisban megkezdődött a burkolat felújítása is a városközpontban. Május végéig – Kassa város napja ünnepségei miatt – csak kisebb, helyi javításokat végeznek a mellékutcákban és a kevésbé forgalmas helyeken. Az ünnepségek után, várhatóan június közepéig, további nagyobb léptékű felújítások következnek, köztük a Dominikánus tér burkolatának teljes körű fugázása, de a Fazekas utcán és a Kovács utcán is dolgoznak majd, és természetesen nem marad el a Fő utca karbantartása sem.
„A Békemaratonra való felkészülés részeként a belváros teljes területén folyamatosan figyelemmel kísérik a burkolat állapotát, és szükség esetén meghatározzák, milyen javításra vagy karbantartásra van szükség” – közölte a városi hivatal.