Áprilisban a vártnál lényegesen nagyobb mértékben, rekordalacsonyra csökkent az euróövezeti gazdasági aktivitás mutatószáma.
Több mint húszéves mélypontról, 16 dollár alatti szintről pattant fel az északi-tengeri Brent ára szerdán.
Ebben az erősen fékezett habzású hónapban is történt pár érdekes helycsere a márkák és a modellek között.
A munkáltatóknak, illetve a kötelező betegbiztosítással vagy nyugdíjbiztosítással rendelkező, önálló kereső tevékenységet végző személyeknek áprilisban sem kell járulékot fizetniük.
Várják a termelőket is, hogy megnyissák virtuális standjukat.
Szimpatikus elgondolások találhatók a kormányprogram környezetvédelmi és mezőgazdasági részében, csak legyen ereje a kormánynak mindezek megvalósításához.
Lassacskán visszatérhet az élet a rendes kerékvágásba?
A kormány tudatában van annak, hogy milyen bonyolult betartatni az ilyen kötelező érvényű jogszabályokat, és számos más ország hasztalanul próbálkozott ezzel.
A helyzetre való tekintettel krízis-kormányprogramot kellett volna elfogadni arra az időszakra, amíg a szükségállapot tart.
Továbbra is szükséges benyújtani a kérvényező által aláírt azonosító lapot, a kérvényt, valamint azok kötelező mellékleteit.
A behozatallal és az exporttal kapcsolatos problémákat súlyosbíthatja az is, hogy a Csehország fontolóra kívánja venni a betakarítás technikai segítségnyújtásának korlátozását is.
A recessziónak köszönhetően az acél iránti kereslet mintegy felére csökkent, így a termelés mindenütt visszaesett.
Az 52%-os esés – 1990 óta a legnagyobb
Az elgondolás szép, csak nem tudjuk, hogy mindezt mennyi ideig kell folyósítani, és ennek forrásait csak hitelből tudjuk előteremteni, amit később bizony vissza kell fizetni.
A Capital Economics várakozása szerint a nagy-britanniai munkanélküliségi ráta a jelenlegi 4 százalékról 9 százalék közelébe emelkedik
Az unió országainak fontolóra kéne venniük, hogy beszálljanak a vonzó célpontot kínáló európai cégekbe, hogy így elkerüljék a kínai felvásárlásokat.
Mi változhat meg, mire kell felkészülnünk a társadalmi és gazdasági folyamatok tekintetében?
A gazdasági miniszter erről a Markíza televízió műsorában beszélt.
Jelentősen megnövekedett a háztartások villamosenergia-fogyasztása az új koronavírus elterjedése elleni intézkedések miatt.
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége 3 szakterületen nyújt tanácsadást díjmentesen!
A válság előtti teljesítményt várhatóan 2021 végére fogja elérni a szlovák gazdaság.
A szlovákiai járványadatok nem indokolják szerinte a további korlátozásokat
Jövőre Szlovákia a gazdaság felépülése következtében 5%-os növekedést érne el.