A kínai webóriás régóta terjeszkedőben van, lendületét a koronavírus-járványnak sem sikerült megtörnie, így a következő években Európát is meghódíthatják.
Legtöbben azért nem spórolnak, mert egész egyszerűen nincsen miből, felélik tartalékaikat, sőt, sokan a hiteltörlesztés miatt is képtelenek tartalékolni.
A szlovák export a körülményekhez képest már az egymás utáni második hónapban növekedni tudott.
Az elhalasztott befizetéseket december végéig rendezniük kell, miközben a rendes havi elvezetésekről sem feledkezhetnek meg.
Intő jel a közép-európai autógyárak számára.
A környezetvédő elkezdhetne a gazda fejével gondolkodni, a gazda pedig a környezetvédőével.
A kiváló szőlő ne vándoroljon el erről a területről. Ebből helyben kell bort készíteni, mert ebben van a nyereség.
A nominális bér ugyan feljebb kúszik, de a valódi kérdés, mennyit fog ez jelenteni a reálbérek viszonylatában, hiszen a különleges helyzet az árak emelkedését is magával hozza.
Most csak a gazdasági kapcsolatok normalizálására összepontosítottak, de remélhetőleg ennek nyomán megkezdődhet a politikai kapcsolatok rendezése is.
A koronavírus hatása jelentős mértékben megmutatkozott Szlovákia gazdaságán az év második negyedében.
2019-ben a lakhatási kiadások aránya az összes fogyasztói kiadások 24%-a volt
Az ökológiai és esztétikai károk mellett az óriási, nagytáblás, szélfogókat mellőző szántók alkalmazása hosszabb távon magára a mezőgazdasági termelésre is károsan hat.
Korlátozások szigorúsága, vagy a gazdasági szerkezet, vagy a digitalizáció segített?
Elemzők 8 százalékos júliusi rátával számoltak.
Sok mindent már kitaláltak és működtetnek. Elegendő megtalálni a kedvet és az elhatározottságot, hogy átültessük ezeket a működő reformokat nálunk is.
Szigorodik a korábbi típusjóváhagyási és a teljes európai piacfelügyeleti rendszer.
A pénzt tehát a reformátalakításokért kapjuk, ugyanakkor nem hevernek kész tervek a fiókban, s erről még csak vita sem folyik.
Kína egyik vezető elektromosautó-gyártója nyereséges első fél évet zárt annak köszönhetően, hogy miközben járműeladása csökkent, felfuttatta a maszkgyártást.
Az új üzembe gépkezelő, létesítményüzemeltetési- és karbantartó technikus, mérnök munkakörök mellett pénzügy, IT, beszerzés és adminisztratív feladatokra is keresnek munkatársakat.
A profitszerzés és a természetvédelem között meg kell és meg is lehet találni az egyensúlyt!
Az euróövezetben javult a hangulat a feldolgozóiparban, a kereskedelemben is, de különösen a szolgáltatási szektorban.
Poén az, a koronavírus előtt még rosszabb volt a helyzet.
A házi sertések tekintetében idén ez már a kilencedik igazolt járványgóc.
Szlovákiában kevesebb, mint 2000 halastó van.