2021. január 19., 08:21

Boroskóla – Finom borok és egyszerű ételek

A lévai származású Wirth Gabriella neve ismerősen csenghet a Magyar7 olvasóinak, hiszen 2018 végén már bemutattuk borfalatkáival, borkeksszel és borsnackkel foglalkozó vállalkozását. Tavaly októbertől egy gasztroműsor házigazdájaként a virtuális térben is feltűnt.

Galéria
+1 kép a galériában
Wirth Gabriella, Divéki Péter (középen) és Szabó Zoltán
Fotó: Boroskóla

A Boroskóla című gasztro-kulturális műsor keretein belül egy-egy borhoz készítenek olyan ételeket, amelyek egyszerű, otthoni körülmények között is könnyen előállíthatóak.

Főzni jó, együtt főzni még jobb, és ha még egy palack bor és könnyen elkészíthető recept is akad hozzá, akkor még jót is szórakozhatunk közben”

– vallják a Boroskóla című gasztroműsor alkotói. Az ötletért és a forgatókönyvért is felelős műsorvezetők, Wirth Gabriella és Divéki Péter az eddigi epizódokban kóstoltak már villányi Portugiesert, obszidián furmintot és egy cirfandli nevű tradicionális pécsi borfajtát, miközben ezekhez illő ételeket, így például boros kolbászt és ropogós ciabattát, baracklekváros oldalast és puliszkát, továbbá brindzás lepényt is készítettek.

A Boroskóla csapata egy véletlen folytán állt össze. Amatőrként ugyan, de a Borkeksz és néhány kezdetleges borvlog kapcsán már régebben belecseppentem a »boros világba«; hangsúlyozom is mindig, hogy nem szakiként, de nagyon érdekelt ez a világ. A másik műsorvezetővel, Péterrel egy szülői értekezlet után kezdtünk el beszélgetni, hogy milyen jó lenne egy közös főzőműsor. Összekapcsoltuk a kettőt. Nekem megvolt a »gasztrós«, neki pedig a kreatívszakmai háttere, miközben nagyon jól is főz”

– árulta el kérdésünkre Wirth Gabi, majd így folytatta: „A bor és az étel párosítása önmagában is nagyon izgalmas. Szeretnénk azt a hangulatot és azt az érzést, amit a konyháinkban átélünk, minél több embernek átadni. Szeretnénk, ha minél többen figyelnének oda arra, mi van a poharukban.”

Izgalmas minisorozatukban – Szabó Zoltán borász közreműködésével – az egyes bortípusok között segítenek eligazodni, legyen szó akár könnyű, illatos és testes fehérborokról, édes vagy buborékos borokról, netán könnyed vörösborokról.

Folyamatosan gyártjuk a tartalmakat, próbálunk egyre több embert elérni, építkezünk, partnereket keresünk. Ebben az évben két külön műsort fogunk készíteni. A most is futó Boroskóla-adások mellett elkészítjük ennek egy rövidebb, feszesebb változatát. Az 1 Bor – 1 Étel kapcsán egy olyan műsorra kell gondolni, amelynek keretei között nagyon gyorsan elkészíthető ételeket fogunk kínálni egy-egy borhoz”

– vázolta fel a terveket a lévai gyökerekkel rendelkező, jelenleg Pécsett élő Wirth Gabriella.

Mi a különbség könnyű és illatos fehérbor között? Mi a reduktív, s mi a hordós érlelésű bor? Mitől lesznek jó savai egy-egy bornak? Mitől édes egy bor? Mi a különbség a természetes és a mesterséges édes bor között? Mitől különleges az aszú, s egyáltalán hogyan készül? Miért van árban olyan hatalmas különbség pezsgő és pezsgő között? Milyen változásokon megy át a bor a szellőztetés, dekantálás folyamán? Hogyan befolyásolja a hordó a fehérbor ízét? Aki borok és receptek iránt érdeklődve ellátogat a kéthetente új videóval megjelenő Boroskóla YouTube-csatornájára, választ kaphat ezekre a kérdésekre is, de a honlapot felkeresve a részletes receptleírásokat is megtalálja.

„Teljen meg a konyha élettel, legyen újra a konyha a beszélgetések, szerelmek és barátságok legfontosabb helyszíne! Figyeld, hogy lehet borokat és ételeket egyszerűen párosítani, tudj meg izgalmas történeteket a magyar borokról, és tanulj meg könnyű recepteket elkészíteni! – buzdítják az érdeklődőket.

Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.