2020. október 14., 19:42

Október 15-től távoktatásra tér át a Selye János Egyetem is

Ahogy arról már egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, a virtuális tanévnyitót követően a komáromi Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karán nagyobb részt távoktatással indult az új akadémiai év. Holnaptól azonban – a kritikus koronavírus helyzet miatt – mindhárom karon, vagyis a Tanárképző és Református Teológiai Karon is áttérnek az online oktatásra.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A ma kiadott rektori rendelet értelmében az egyetem vezetője „2020. október 15-től kezdődően távoktatást rendel el a nappali és a levelező tagozatos képzés 1. és 2. szintű tanulmányi programokat látogató hallgatói, valamint a pedagógus-továbbképzésben résztvevők számára. A távoktatás alól felmentést kapnak azok a végzős hallgatók (az 1. és 2. szintű tanulmányi programokban egyaránt) és a pedagógus-továbbképzésben résztvevők, akik a tanulmányaik sikeres befejezéséhez elengedhetetlen pedagógiai vagy egyéb szakmai gyakorlaton vesznek részt”.

A távoktatást a koronavírus első hulláma idején létrehozott, kipróbált és bevált platformokon keresztül fogják megvalósítani.

Az egyetem diákotthona, a Sirály nem zár be, továbbra is biztosítja a szállást mindazoknak, akik erre igényt tartanak, de a hallgatók foglaltathatják is a szállásukat, illetve adott a kiköltözés lehetősége is.

Előreláthatólag az ott lakók nagy része a holnapi nap folyamán hosszabb időre hazautazik, ezt ajánlja az egyetem vezetése is. Aki ottmarad, az ezt saját felelősségére teszi és köteles betartani valamennyi járványügyi előírást.

A rendelkezés legérzékenyebben talán az elsőéves hallgatókat érinti.

Akik még csak alig egy hónapja csöppentek bele az egyetemista létbe, s még nem is volt idejük a szocializálódásra, megszokni az oktatás menetét, legfeljebb csak belekóstolhattak abba, mit is jelent egyetemistának lenni. A végzős hallgatók számára sem ideális a helyzet, akik szakmai gyakorlatot kell szerezzenek, nem is beszélve a záródolgozatok írásáról.

A szlovákiai egyetemek fokozatosan térnek át a távoktatásra. Elsőként a pozsonyi Comenius Egyetem és Műszaki Egyetem döntött így, mert kollégiumaikban és hallgatóik közt több koronavírus-fertőzöttet is találtak.

Bár az online térben is megoldható az ismeretek átadása és befogadása, a gyakorlati részt azonban ilyen formában nem lehet megoldani. Nem is beszélve arról, hogy a hallgatók hosszabb távon nehezen viselik egymás társaságának, valamint az egyetemi diákéletnek a hiányátl

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.