Bezárják a két nagy pozsonyi egyetemet, a diákokat felszólították, hagyják el a kollégiumokat
A pozsonyi Comenius Egyetem és a Szlovák Műszaki Egyetem a koronavírus-járvány miatt a távoktatásra tervez áttérni, egyúttal a diákokat arra szólítják fel, hagyják el a kollégiumokat.

A pozsonyi Comenius Egyetem és a Szlovák Műszaki Egyetem október 5-ig kizárólagos távoktatásra térne át. Mindez fokozatos lépésekben valósítanák meg a következő hetekben. Kivételek ez alól azon szakok diákjai, akik esetében szükséges a személyes gyakorlat.
Mindkét egyetem felszólította diákjait, hogy önkéntesen hagyják el a kollégiumot. A kollégiumokat jelenleg még nem fogják teljesen bezárni. A diákok meghagyhatják szobáikat, és visszatérhetnek azokba, ha a helyzet javul.
– nyilatkozta Alexandra Bražinová epidemiológus, az egyetemek válságstábjának tagja, akinek véleménye szerint a távoktatásra való áttérés a legészzerűbb lépés volt.
A Comenius Egyetemen jelenleg 90 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, akik között vannak diákok és alkalmazottak is. Ugyanakkor a fertőzöttek zöme diák, akik nagy része nem a kollégiumokban lakik.
A malomvölgyi kollégiumban 6 koronavírus fertőzött diákról tudni, a Družba kollégiumon pedig 2 fertőzött van.
A Szlovák Műszaki Egyetem (STU) esetében kevesebb a fertőzött. „Csupán egységekről beszélhetünk” – nyilatkozta az STU rektora, Miroslav Fikar. Ugyanakkor hozzátette,
a fertőzöttek számának növekedésére számítanak, amely egy heten belül elérheti a Comenius Egyetemhez hasonló számot.
A hallgatók szeptember 29. és október 5. között önkéntesen elhagyhatják a kollégiumokat. A diákok legkésőbb október 5-ig tudják szerződésüket egy függelékkel kiegészíteni, és egy bizonyos pénzdíj ellenében megtartani szobáikat, amelyekbe majd visszatérhetnek, ha a helyzet javul. A kollégiumok bérleti díját a novemberi és a decemberi hónapokra nem kell kifizetni – írja a Comenius Egyetem közösségi oldalán.
-az egyetem rektora utasítást ad a kollégiumok teljes bezárására
-a regionális közegészségügyi hivatal dönt a kollégiumok bezárásáról, és minden diáknak el kell hagynia azt
-a regionális közegészségügyi hivatal a karantén mellett dönt, a kollégiumokat bezárják, és a diákoknak a szobáikon kell majd maradniuk karanténban