A felsőoktatási törvény is szóba került a Selye János Egyetemen az államfő látogatásakor
Zuzana Čaputová köztársasági elnök mai komáromi vizitje során a Selye János Egyetemre is ellátogatott, ahol rövid megbeszélést folytatott az intézmény vezetésével, Juhász György rektorral, majd egyetemi hallgatók egy csoportjával találkozott, akikkel kötetlen beszélgetést folytatott.

„Bemutattam az elnök asszonynak az egyetemet, a küldetését és elmondtam azt is, hogy jelenleg hány hallgatónk és oktatónk van, s felvázoltam neki céljainkat.
– tájékoztatta portálunkat az egyetem rektora.
Hozzátette: Zuzana Čaputová nyitottnak mutatkozott a felvázolt problémák iránt.
Juhász György az illusztris vendégnek beszélt arról is, hogy a Selye János Egyetem elsősorban a Felvidék számára képezi a jövő értelmiségét és mivel az a halmaz, amelyből választhatnak, viszonylag kicsi, ezért magyarországi fiatalokat is megszólítanak.
– fűzte hozzá a rektor.
